BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fidesz: Szétlopták Budapestet, de nem akarják elvinni a balhét

A Fidesz szerint a felelősségrevonás elől menekülnek a fővárosi koalíció pártjai, míg az MDZP szerint az SZDSZ, a liberálisok szerint a szocialisták rúgták föl a koalíciót.

A fővárosi MSZP-SZDSZ koalíció szétlopta Budapestet. A sajtó és az ellenzék lebuktatta őket - szögezte le szerkesztőségünknek is elküldött közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.

"Aztán összevesztek, hogy ki vigye el a balhét. Az MSZP-SZDSZ városvezetés összeomlott a korrupciós ügyek súlya alatt, nincs tovább! - olvasható a dokumentumban.

Az MSZP-s Burány Sándor kissé másképp látja a dolgot: "Tudomásul vettük, hogy az SZDSZ megszüntette a fővárosi koalíciót és létrehozta a Fidesz-SZDSZ koalíciót" – mondta a szocialisták budapesti elnöke az MSZP budapesti párttanácsának zárt ülése után az ATV-ben.

Burány Sándor azt mondta, a párttanács felszólította főpolgármester-helyetteseit, hogy október 15-én nyújtsák be lemondásukat, november 20-i határidővel. Hozzátette, az együttműködés nem szűnik meg az SZDSZ-el, de már nem koalíciós keretek közt zajlik majd.

"A koalíció felbomlása nem veszélyezteti a főváros tényleges működését – mondta szintén az ATV-ben Ikvai-Szabó Imre. A liberális főpolgármester-helyettes kijelentette, váratlanul, a sajtóból értesültek arról, hogy az MSZP felmondta a fővárosi koalíciót, miután a közgyűlés többsége nem szavazta meg a szocialista átláthatósági javaslatot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.