BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hende a 94 milliós katonai fürdőszoba után nyomoz

Semmilyen fejlesztés nem történt tavalyig a 2006-ban elfogadott, tíz évre szóló haderő-fejlesztési terv keretében, ezért tavaly be kellett jelentenie a NATO-ban, hogy Magyarország addig hazudott - nyilatkozta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Duna Televízió szerda reggeli műsorában.

A Hattól nyolcig stúdiójában a tárcavezető azt is elmondta: jelenleg a kevésbé költséges tervezéssel és a személyi állomány képzésével folytatják a Magyar Honvédség megújítását, viszont új haditechnikai eszközökre is szükség lesz a későbbiekben. A tárcánál folytatott átvilágítás anyagát jogászok elemzik, és döntik el, mely visszaélés-gyanús esetekben tesz büntető feljelentést a HM.

„Jelenleg folyik annak a több ezer oldalnyi átvilágítási anyagnak az elemzése, amely külső szakértők bevonásával az elmúlt hónapokban létrejött – az anyagot egy jogász csapat tekinti át abból a szempontból, hogy a feltárt visszásságok közül melyek kívánnak büntetőjogi értékelést és vezetnek ilyen módon feljelentéshez” - nyilatkozta Hende Csaba honvédelmi miniszter arra a kérdésre reagálva, hogy a HM előző vezetése idejéből hány visszás vagy gyanús ügyletre bukkant a mostani vezetés.

„Nem hunyhatunk szemet a haderő és a tisztikar becsületét alapvetően befolyásoló, és egyben az anyagi lehetőségeinket is nagymértékben csorbító bűnös cselekedetek felett” – szögezte le a tárcavezető.

Felidézte a HM koszovói bázisán korábban működtetett fürdőszobaszalon ügyét is, ami összesen kilencvennégy millió forintjába került a HM-nek, amíg tavaly nyáron a váltás után be nem záratták. Az értékesítéséből származó teljes bevétel mindössze négymillió forint volt. „Aki ezt bonyolította Budapestről, az három éven át vett fel havi hétszázötvenezer forint díjazást– a semmiért” - tette hozzá Hende Csaba, megjegyezve: ezek mind az MSZP belső köréhez kötődő ügyletek és emberek, hiszen mind Juhász Ferenc, mind Szekeres Imre az MSZP vezető személyisége volt honvédelmi minisztersége idején.

A tárcavezető emlékeztetett: amivel akár Afganisztánban harcolnak a honvédség alakulatai, akár Magyarország megvédésére készülnek itthon, azok a hetvenes-nyolcvanas évekből származó szovjet haditechnikai eszközök, amelyeknek az utolsó darabjai is 2020-ra „egyszerűen kirohadnak alólunk, kihullanak a rendszerből”.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.