BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a Fidesz lehetséges kormánynévsora!

A várakozások szerint májusban felálló Fidesz-kormányban Járai Zsigmondot a pénzügyminiszteri, Navracsics Tibort a közigazgatási-igazságügyi tárca élére, Varga Mihályt pedig a fontos szerepet játszó miniszterelnöki kabinet miniszteri posztjára szánja Orbán Viktor – értesült a hvg.hu.

A portál úgy tudja Kövér László lehet a következő Házelnök, miután „Schmitt Pál nem szívesen jönne haza Brüsszelből”. A minden bizonnyal népes Fidesz frakció vezetését Szijjártó Péterre bízná Orbán Viktor.

A belügyminiszteri posztot Pintér Sándor töltené be, aki a nemzetbiztonsági szolgálatok átszervezése után ez utóbbi területet is felügyelné. A külügyminiszter Martonyi János lenne. A Fidesz gazdaságpolitikájának meghatározó személyisége, Matolcsy György, gazdaság-stratégiai tárcát kapna.

Az oktatást, a kultúrát, az emberi jogi-kisebbségi kérdéseket és az egyházakkal való kapcsolattartást a mai oktatási és kulturális tárca helyén létrehozandó csúcsminisztériumból igazgatnák, Vezetésére eredetileg Lázár János hódmezővásárhelyi polgármestert szemelték ki, de ő, úgy mondják, nem vállalja a posztot. Orbán állítólag szívesen látna tudóst ezen a poszton. A közlekedési tárca ismét Fónagy János irányítása alá kerülne.

Egyelőre nincs gazdája a honvédelmi tárcának, sokan ide várják Lázár Jánost befutónak.  A földművelési- és vidékfejlesztési minisztérium vezetője is egyetemi katedráról érkezhet, Ángyán József gödöllői professzor személyében. Egy másik lehetséges jelölt Glattfelder Béla EP képviselő, aki 2004 óta tagja az EP mezőgazdasági bizottságának.

Nem tudni még, hogy ki lesz annak a humánpolitikai csúcsminisztériumnak az első embere, amely a mai szociális és foglalkoztatási-, valamint egészségügyi minisztérium feladatainak összevonásával jönne létre. Keresik, melyik minisztériumba tagolódjék a környezetvédelem.

A hvg.hu informátorai egybehangzóan állítják, hogy Orbán Viktor kormányzati szerepet szán Fellegi Tamásnak is, ő lenne felelős az infrastrukturális beruházásokért, illetve az EU-s pénzek elosztásáért.

hvg.hu-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.