BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a hiteles kormánylista! Nyolc csúcstárca lesz

A következő hetekben nyolc csúcstárcát alakít ki a hamarosan felálló új kormány, Varga Mihály pedig miniszterelnöki kabinetfőnökként segíti annak működését – tudta meg a Világgazdaság.

A gazdasági ügyeket Matolcsy György irányítja, a külügyi tárcát Martonyi János, a belügyit Pintér Sándor vezeti majd.

A HVG-nek nyilatkozó Verebélyi Imre jogászprofesszor szerint a nyolc csúcsminisztérium ugyan népszerű lehet, mert a takarékos kormányzás képzetét kelti, ám egy ponton túl már kontraproduktív lehet a tárcák összevonása.

Nyolc csúcsminisztérium csak Svájcban létezik, ám ott a kantonoknak is külön adminisztrációja van. Egy magyar miniszter már most is havi 4-5 napot tölt Brüsszelben, ez az összevonások után csak nőhet (hiszen több terület tartozik egy tárcavezetőhöz), és az államtitkári helyettesítés pedig "versenyhátrányt" jelenthet az uniós egyeztetéseken.

A hetilap összeállításában megemlítik a példaként szolgáló brit rendszert, amelyben a kormányülések szinte formálisak - Gordon Brown a keddi ülései gyakran mindössze félórásak, ahol csak a bejelentések hangzanak el.

Az igazi munka a a 43 kabinetbizottságban zajlik, amelyek ülései nem nyilvánosak, az ott lehangzottakat és az oda bevitt dokumentumokat nem hozzák nyilvánosságra, mondván, így a miniszterek is szabadabban vitatkozhatnak.

A teljes cikk, a részletes kormánynévsorral, fealdatkörökkel itt olvasható

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.