BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedden kezdődik a kormányprogram vitája

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Jövő hét kedden kezdődik a parlament plenáris ülésén a kormányprogram vitája, amely szerda délutánig tart - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülése után újságírókkal. Tájékoztatása szerint a miniszterjelöltek meghallgatása is megkezdődik jövő kedden, és pénteken ér véget.

Lázár János közölte: Orbán Viktor kijelölt kormányfő "a hét végén, ma, illetve a holnapi napon" nyújtja be az Országgyűlésnek "a következő kormány miniszterelnöki programját".

A program vitáját május 25-én, a 13 órai kezdést követő döntéshozatalok után kezdi meg a Ház egy tízórás vita keretben. Kedd délután a vezérszónoki felszólalások hangzanak majd el, szerdán pedig reggel 9 órától késő délutánig folytatódik a vita - mondta.

A program keddi-szerdai vitájában elhangzottakra Orbán Viktor május 29-én, szombaton 11 órakor válaszol, amely után szavaznak a programról. Ha ezt elfogadja az Országgyűlés, közjogi értelemben is Orbán Viktor lesz Magyarország új miniszterelnöke.

Lázár János beszámolt arról is, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása is megkezdődik jövő kedden, és péntekig tart.

Orbán Viktor - miután letette a miniszterelnöki esküt - javaslatot tesz Sólyom Lászlónak a miniszterek kinevezésére, és ha a köztársasági elnök kinevezi a tárcavezetőket, a miniszteri eskütételek is megtörténhetnek május 29-én délután.

A Fidesz frakcióvezetője arról is szólt, hogy az Országgyűlés június 7-8-ig döntést hozhat minden egyes eddig a parlamentnek beterjesztett előterjesztés törvényi erőre emeléséről.

Hangsúlyozta: a "kormány megalakításához szükséges, szimbolikus, társadalmi jelentőségű" javaslatoknak a kormányalakítást követő tíz napon belüli elfogadására azért is szükség van, mert az Országgyűlésnek ezt követően elsősorban a kormány gazdasági témájú kezdeményezéseivel kell foglalkoznia. Hozzátette: számos törvényjavaslat esetében május 31-én, illetve június 1-jén nyílik meg a döntéshozatal lehetősége. Az önkormányzati képviselők választásával kapcsolatos kérdések is jövő kedden, illetve szerdán kerülnek majd a Ház elé - mondta.

Lázár János közölte azt is: a házbizottság ülésén Schmitt Pál házelnök tájékoztatást adott arról, hogy emlékülést kezdeményez a trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából június 4-ére. Ezt a házbizottság ülésén részt vevő frakciók tudomásul vettek és támogattak - fűzte hozzá.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.