BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevesebb pénz a pártoknak

Kérdés, tisztább lehet-e a közélet a szigorítással

Csökken a pártok állami támogatása az Országgyűlésen tegnap, lapzártánk után megszavazott költségvetés-módosítással. A döntés népszerűségre számíthat, de egyelőre kérdéses, valódi hatásai lehetnek-e annyira jók, mint amilyennek várják. Orbán Viktor a 29 pontos gazdasági akcióterv 21. elemeként jelentette be, a pártok költségvetési támogatását 15 százalékkal kell csökkenteni. Az idén ezt az értéket még nem érik el, ám a június és december közti időszakban valóban realizálódik a 15 százalék.

A törvényjavaslat vitájában többször is elhangzott: egy néhány százmilliós összeg gyakorlatilag semmit nem old meg az ország gazdasági problémái közül. A kormányoldalról azzal indokolták a megszorítás szükségességét, hogy a jelenlegi válságos helyzetben az államnak mindenképp magán kell kezdenie a spórolást. A viták nem magát az elvonást érintik – abban kivétel nélkül minden fél egyetért. Azonban sokak szerint nem elégséges enynyi módosítás. „Az előterjesztés szempontja a megtakarítás volt, és nem egy terület átfogó, koncepcionális rendezése” – mondta a javaslatot jegyző Harrach Péter az Országgyűlésben. Ellenkező felhanggal, de ugyanezt emelték ki a módosítás kritikusai is: szerintük nagyobb léptékű, komplex átalakításokra van szükség.

A legtöbb kritika szerint a módosítás csupán a politika népszerűtlenségét kihasználó látszatintézkedés, valódi eredményt nem hozhat. Ezt emelte ki Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója is. Mint elmondta, az új szabályozás valószínűleg nem csökkenti a pártfinanszírozás körüli korrupciógyanút. A szabályozás átalakításának megfelelő iránya nem a kiadáscsökkentés, hanem az átláthatóvá tétel lenne. Ám félő, a módosítás nyomán a pénzáramlás újabb jelentős része válik láthatatlanná. Lehet ugyan adminisztratív úton mérsékelni a látható kiadásokat, de az igazán fontos lépés a részletes beszámolási kötelezettség és az ÁSZ jogkörének bővítése lenne. SZI


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.