BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kósa: Nem csak az adót, az összes elvonást kell csökkenteni!

Túlméretezett szociális ellátórendszerre ma nincs lehetősége az országnak.

Csak akkor vág bele az önkormányzati képviselőtestületek létszámának csökkentésébe a Fidesz, ha kétharmados többséget szerez a választásokon – nyilatkozta Kósa Lajos, a párt alelnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában. A politikus kijelentette: a szocialisták kormányzása után Magyarország ma nem engedhet meg magának egy hihetetlenül túlméretezett szociális ellátórendszert. Gondoskodó államon inkább azt érti a Fidesz, hogy az állam viszonylag kevés funkciót lásson el, ám azokat konzekvensen és nagyon magas színvonalon.
 
Semmi sem igaz az ellene irányuló videofelvételből – ismételte meg a Duna Televízió reggeli műsorában Kósa Lajos fideszes politikus, Debrecen polgármestere. „Kampány van, nem tudok mást mondani” – érvelt. Hozzátette: büntetőfeljelentést tettem rágalmazás miatt. „Hogy ezen túl ki mit nyilatkozik az ügyben, ez másodlagos. Még csak nem is nyomoz a rendőrség ebben az ügyben.”


 
A jelentősen eladósodott önkormányzati szektorban több változtatást is tervezne egy Fidesz vezette kormány. A képviselőtestületek létszámának csökkentéséhez a kétharmados önkormányzati törvényt kell módosítani. „Ha lesz kétharmada a Fidesznek, akkor meg lehet csinálni, ha nem, akkor, nem” – nyilatkozta Kósa. Külső támogatásra más parlamenti pártoktól nem igazán számítanak, mivel sem az MSZP-t, sem a Jobbikot nem tartják kiszámíthatónak. „Mi van, ha az MSZP azt találja mondani, hogy bármely kétharmados törvény támogatása fejében ne adjunk ki az igazságszolgáltatásnak MSZP-s politikust?” – érvelt Kósa Lajos.
 
Az önkormányzatok helyzetének javítása egyébként sem elsősorban a képviselői létszámokon, hanem az ágazati szabályzókon múlik: törvényeken, minisztériumi rendeleteken. Ezek keresztül sokat lehetne segíteni a politikus szerint. Példakánt említette: a beruházások esetén a kiviteli tervek kötelező terv felülvizsgálatának eltörlésével közel húsz-harminc milliárd forintot spórolnának országos szinten.
 
„Az önkormányzati apparátus létszámának csökkentését is csak akkor szabad megtenni, hogyha az ágazati törvényeken jelentősen módosítunk, és egy csomó felesleges dolgot elhagyunk” – mondta Debrecen polgármestere. Hozzátette: az ilyen elhagyandó szabályokból, egyszerűsítésekből egy csomó paksamétájuk van, mivel ezeket – kérésként – az önkormányzatok már korábban is jelezték a kormányzat felé, ám „a kormány a füle botját sem mozgatta”.
 
A beharangozott adócsökkentési tervekről a Fidesz alelnöke úgy nyilatkozott: négy év alatt lehet a környező országok szintjére csökkenteni az adóterhelést. Ám ez nem csak az adóként ismert elvonásokon át valósulhat meg. „Hogy mely elemeket kell csökkenteni, ez a nagy kérdés” – mondta Kósa Lajos.
 
Kifejtette: nem csupán az adók mérséklésével kívánnák csökkenteni a polgárokra és a vállalkozásokra járuló terheket. Az elvonás mérséklődhet adott esetben a járulékok, az illetékek, az eljárási díjak, az egyéb fizetési kötelezettségek mérséklésével is. „Az állam ma több mint ötven százalékot vesz el összességében a jövedelemtulajdonosoktól. Ezt a szintet szeretné a Fidesz 37-38 százalékra csökkenteni, hangsúlyozottan nem az adó, hanem az összes elvonás tekintetében.
 
„Egy csomó olyan adónemet is egyszerűen el kell törölni, aminek semmi értelme nincsen, mert az adóbevétel nagysága összevethető a behajtási költségek nagyságával” - mondta.
 
Milyen lesz az állami szerepvállalás egy Fidesz-kormány esetén? Az ellenfeleik többnyire a „gondoskodó állam” koncepcióját támadják – hangzott a Hattól nyolcig kérdése. „Az a kérdés, mit értünk gondoskodó állam alatt” – válaszolt Kósa. Szerinte ha a gondoskodó államot valamilyen hihetetlenül túlméretezett szociális ellátórendszerként definiálnánk, erre Magyarországnak ma nincs lehetősége – mivel a szocialisták kormányázása alatt drámai gazdasági visszaesés következett be.
 
„Olyan államot szeretnénk, ami ésszerűen kevés feladatot lát el, de azt nagyon konzekvensen és jó minőségben”  - nyilatkozta Kósa Lajos a Duna Televízió stúdiójában.   

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.