BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Magyar Bálint soha nem értette a pedagógiát"

Nem szűnik meg a szöveges értékelés az iskolákban, csupán a szerepe változik a jövőben - derül ki a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma leendő oktatási államtitkárának szavaiból.

Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata politikus, országgyűlési képviselő kedd este nyilatkozott a közoktatási törvény küszöbön álló módosításáról a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában. A politikus szerint Magyar Bálint volt oktatási miniszter sosem értette, hogyan dolgoznak a pedagógusok.

Nem önmagával a szöveges értékeléssel volt gond, hanem az a forma volt rossz, ahogyan bevezették. Ezért az osztályzást ismét generálissá kell tenni, a szöveges értékelést pedig rábízni az iskolákra, hogy a pedagógia folyamat egészében ott legyen; amelyik iskola ezt sikeresen alkalmazta, a jövőben is folytathatja, ám emellett osztályoznia is kell, mert az egyértelmű és érthető - mondta a Duna Televízióban az oktatási államtitkári poszt várományosa.

Magyar Bálint volt oktatási miniszter szavaira, miszerint a közoktatási törvény mostani módosítása a szektorra mért "három csapás" lenne, Hoffmann Rózsa úgy reagált: Magyar Bálint soha nem értette sem a pedagógia működését, sem azt, hogy hogyan dolgoznak a pedagógusok.

Szerinte a "három csapást" éppen az elmúlt nyolc év oktatáspolitikája mérte az iskolaügyre: radikálisan romlottak az eredmények, az országos tanítói és tanári kar  pedig iszonyú lelkiállapotban van . "Ezt a három csapást, ha úgy tetszik, most egy újabb három csapással visszájára fordítjuk" - szögezte le Hoffman Rózsa.

Az évismétlés rendszerének átalakítását - azaz, hogy az általános iskola második évfolyamától ismét lesz lehetőség az évismétlésre, amihez már nem kell kérni a szülő beleegyezését - Hoffmann Rózsa úgy értékelte: az évismétlés nem büntetés-jellegű.

Az a kisgyerek, aki a második év végéig nem tanulta meg az írás-olvasás és a számolás alapjait - azaz nem rakta le az alapot a későbbi tanulmányaihoz -, annak jobb, ha megismétli az évet. A pedagógus ezt a döntést megfelelő türelmi idő és sokféle felzárkóztató törekvés sikertelensége után hozza majd meg a szakember szerint. 

Ha nem lehet az évet megismételni, annak van egy nagyon rossz üzenete: nem kell a kötelességet teljesíteni - ez volt a fő probléma a korábbi évek rendszerével - érvelt Hoffman Rózsa.  Hozzátette: pedagógusként a véleménye a témában sziklaszilárd, amit a tanítótársadalom kilencvenöt százaléka oszt - az évismétlés nem büntetési és nem politikai, hanem pedagógia-értékelési kérdés. Szándékuk szerint a törvény változásával azt szeretnék üzenni az iskola világának, a gyermekeknek: teljesítsd a feladatodat, mert képes vagy rá, ám ha nem sikerült, kapsz egy újabb lehetőséget. A kötelesség nem teljesítése viszont nem lehet következmények nélküli.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.