BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Május 29-én tehet esküt az Orbán-kormány

Orbán Viktor és kormánya május 29-én teheti le az esküt. Az új kabinet több szigorítást is kezdeményez a Btk.-ban, például a három csapás bevezetését.

Május 29-én, szombaton tehet esküt az Országgyűlésben Orbán Viktor és kormánya – jelentette be a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság ülése után. Lázár János a kormányalakítás menetrendjét ismertetve közölte, hogy a miniszterelnök-jelölt a hétvégén terjeszti az Országgyűlés elé a programját, amelynek tárgyalását május 25-én kezdi a parlament. A programvita kétnapos lesz, azt követően pedig, május 27-28-án az illetékes bizottságok meghallgatják a miniszterjelölteket.



A hétfőn benyújtott büntető törvénykönyv-módosítások már a kihirdetésüket követő 30. napon hatályba lépnének. A Fidesz és a KDNP visszaállítaná a 2003. március 1-jét megelőző büntetéskiszabási szabályokat a határozott ideig tartó szabadságvesztésnél, azaz az úgynevezett „középmértékes büntetést”. A Dávid Ibolya igazságügy-miniszterségének kezdetén bevezetett szabályt sokan támadták azzal, hogy megköti a bírák kezét.

Az Egyesült Államok több államában érvényben lévő három csapás bevezetésével „a bűnhalmazatban lévő legsúlyosabb bűncselekmény” büntetési tételének felső határát a kétszeresére, akár életfogytigra is emelhetik, ha azok közül legalább három, személy elleni erőszakos bűncselekmény. Az erőszakos többszörös visszaesővel szemben nem lehetne enyhíteni a büntetést.

A tanárverések megakadályozására minimum egy, legfeljebb 10 év szabadságvesztés is kiszabható lesz majd arra, aki közfeladatot ellátó pedagógus, valamint a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazott sérelmére követ el bűncselekményt.

Módosítanák a holokauszttagadásról szóló passzust is. Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel, szintén bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A tervezet szerint jogosítványt csak legalább az általános iskola 8. osztályának elvégzése után lehetne szerezni.

A 2011. évi népszámlálásról szóló törvény módosításában a Fidesz és a KDNP azt kezdeményezi, hogy a felmérést egészítsék ki a vallásra, a termékenységre és a nemzetiségre vonatkozó kérdéssel is. Így a 2011-ben esedékes népszámlálás adatai összehasonlíthatóak lennének a tíz évvel korábbi adatokkal. Az adatszolgáltatás az egészségi állapotra, a vallásra, az anyanyelvre és a nemzetiségre vonatkozó kérdés önkéntes lenne.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.