BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már olvasható az új alkotmány első munkaanyaga

Az Országgyűlés honlapján már olvasható az új alkotmány tervezetének első munkaanyaga. A tervezet többek között megváltoztatná a magyar nemzeti zászlót, nehezebbé tenné az alkotmánymódosítást.

A tervezetből kiolvasható, hogy az új alkotmány utalna a Szent Koronára, mint a magyar államiság kifejezőjére, megemlékezne az ország ezeréves történelmi múltjáról, kiemelné a kereszténység szerepét.

A magyar nemzeti lobogót úgy módosítaná a tervezet, hogy a jelenlegi háromszínű trikoloron megjelenne a nemzeti címer is.

A tervezet szerint a továbbiakban az új alkotmány módosítása is nehezebb lenne, annak feltételéül szabnák, hogy a kétharmados többség mellett szükséges a következő parlament jóváhagyása is, a változatlan módosító indítványra.

A tervezet az Országgyűlés működésére vonatkozóan két alternatívát kínál a döntéshozók számára. Így az egykamarás jelenlegi rendszert és a kétkamarás parlamentet. Az egykamarás parlament fennmaradása esetén jelenlegi rendszernek megfelelően továbbra is négyévente tartanák a választásokat.

A kétkamarás parlament esetén az első kamara (a képviselőház) megválasztására négyévente kerülne sor. A második kamara (felsőház vagy szenátus) külön törvényben meghatározott összetételű testület, melynek megbízatásának létrejöttéről és megszűnéséről az összetételét meghatározó törvény rendelkezik.

Ebben a felsőházban biztosítani kéne a legjelentősebb társadalmi súllyal rendelkező egyházat, a nemzeti és etnikai kisebbségek, köztestületek, egyetemek, kiemelkedő súlyú társadalmi szervezetek képviseletét, továbbá a területi érdekek megjelenítését megyei önkormányzatok képviseletével, vagy a megyékben közvetlenül választottak útján.

A második kamarát a tervezet szerint a képviselőház törvényben meghatározott döntéseivel szemben egyszeri vétójog illeti meg. A költségvetés és annak végrehajtásáról szóló törvények elfogadása illetve a Kormánnyal kapcsolatos bizalmi kérdések eldöntése csak a képviselőház hatáskörébe tartozik.

Abban az esetben, ha a kétkamarás parlament megalkotása mellett döntene a törvényhozás, a jövőben a köztársasági elnök megválasztása a jelenleg hatályos szabályoknak megfelelően zajlana, a két ház együttes ülésén.

Számos apró ponton változtatná a tervezet a jelenlegi közjogot, így a jelenleg működő kétharmados törvény megnevezést megszüntetné és a régi magyar közjognak megfelelően sarkalatos törvénynek keresztelné át. A Legfelsőbb Bíróság esetében is hasonló névváltoztatást javasol és a jövőben Kúria néven tüntetné fel az új alkotmány az intézmény.

Összességében a koncepció lényegesen jobban épít a rendszerváltáskor kialakult közjogi szerkezetre, int ahogy ez az elmúlt fél év politikája alapján várható volt – írja blogjában Török Gábor politológus. Az elmúlt félév úthenger-politikája mellett létezik egy másik arca is a Fidesznek, véli a koncepciót látva, így a Fidesz többre tartja a stabilitást a változásnál, a kipróbált utat a járatlannál, a hagyományt az önérdeknél – zárja gondolatmenetét Török.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.