helyettes államtitkár Szófiában részt vett a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából tartott fogadáson a magyar nagykövetségen, megkoszorúzta Kossuth Lajos és Petőfi Sándor emléktábláját, továbbá állami kitüntetést adott át olyan bolgároknak, akik sokat tettek a kétoldalú kapcsolatokért.
Wintermantel Péter emellett a bolgár belügyminiszter-helyettessel is tárgyalt, akivel a szíriai menekültek ügyét és az ukrán válság állását vitatta meg. Megjegyezte: Bulgáriának jelentős, mintegy 250 ezres kisebbsége él Ukrajnában.
A helyettes államtitkár tájékoztatta a bolgár tárcavezető-helyettest arról, hogy Magyarország milyen előkészületeket tett arra az esetre, ha menekültek érkeznének Ukrajnából, és a bolgár miniszter-helyettes is beszámolt országa intézkedéseiről.
Jelenleg nem úgy tűnik, hogy számítani kellene egy Ukrajna felől érkező menekülthullámra, az elmúlt napokban csökkent a feszültség, és "inkább diplomáciai síkra helyeződött az ukrajnai helyzet kezelése" - vélekedett. Úgy látja, olyan menekültügyi válsággal, amelytől még két-három hete is lehetett tartani, már nem kell számolni.
Emlékeztetett: tavaly Bulgáriába nagy számban érkeztek menekültek Szíriából, Bulgária volt az első EU-tagállam, amelyet elért a szíriai menekültválság. Közölte: akkor Magyarország is humanitárius segítséget adott, hogy a Bulgária kapacitásait mintegy tízszeresen meghaladó menekülttömeg elhelyezését, ellátását támogassa.
Wintermantel Péter arról is beszélt, hogy tárgyalásain szó volt Bulgária schengeni csatlakozásáról is, amelyet Magyarország határozottan támogat, és amelyet a 2011-es magyar EU-elnökség alatt is minden lehetséges eszközzel igyekezett előmozdítani. A szíriai menekültek ügyében nyújtott bolgár helytállás is azt bizonyítja, hogy az ország érett arra, hogy tagja legyen a schengeni övezetnek - mondta. Hozzáfűzte: abban a helyzetben Bulgária felkészülten és határozottan látta el az EU külső határának védelmét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.