Lejárt Kovács Árpádnak, az Állami Számvevőszék elnökének a 12 éves mandátuma, a parlamenti pártok pedig egyelőre nem jutottak kétharmados megállapodásra arról, hogy újraválasszák-e vagy valaki mást jelöljenek a helyére. Az állam működését ellenőrző legfontosabb intézménynek már 2001 óta nem választottak alelnököket, így szerdától egyáltalán nincs választott vezetője.
„Elnök nélkül is működőképes az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a szervezet 2010 végéig a parlament által is elfogadott ellenőrzési tervvel rendelkezik, az irányítási feladatokat pedig az új elnök megválasztásáig Csapody Pál főtitkár látja el” – mondta el Kovács Árpád, a számvevőszék távozó elnöke. Bár a főtitkár nem nevezhet ki vagy menthet fel vezetőket, az ÁSZ saját szabályzata meghatározza, hogy kinek kit kell helyettesítenie, ha például egy osztályvezető nyugdíjba vonulna.
„Az elnök hiánya a költségvetésnél és a zárszámadásnál jelentene gondot, ezen azonban már túl vagyunk. Az ÁSZ elnökének ellenjegyzésére egyebek között akkor lenne szükség, ha Magyarország külföldről venne fel hiteleket, ez azonban most nem aktuális” – magyarázta
Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője.
MSZP: Majd hétfőn!
A probléma megoldására az MSZP azt javasolja, hogy a T. Ház hétfőn döntsön a szervezet vezetőinek megválasztásáról. A szocialisták támogatnák is Kovács Árpádot, de a Fidesz szerint arra már kevés esély van, hogy a jelenlegi Országgyűlés változtasson a kialakult helyzeten. Ezért inkább arra készülnek, hogy a választások után megalakuló új parlament egyik első feladatai közé sorolják az ÁSZ új elnökének megtalálását.
Alapvetően mindenki egyetért azzal, hogy nagy felelőtlenség legalább fél évig vezető nélkül hagyni a korrupciós ügyekkel is foglalkozó ÁSZ-t. „A napi közérzetünk az, hogy sok ilyen korrupciós ügy lehet még” – mondta Bajnai Gordon miniszterelnök, aki szerint jelentős előrelépés lesz, ha az Országgyűlés a jövő hétfőn elfogadja az antikorrupciós törvényt.
Korrupciógyanús üggyel, így az év végére, valóban tele lett a padlás.
Például arra sem volt még példa, hogy az Indianai törvényhozás határozatban ítélje el a magyar Országos Rádió és Televízió Testület legutóbbi rádiós műsorszolgáltatási döntéseit. Hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálja az ügyészség a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet 3,5 milliárd forintért értékesített épületének eladását, amelynek zavaros körülményeit már a számvevők is kifogásolták. Megsemmisítő kritikával illette az ÁSZ a sukorói kaszinóváros tervezett beruházását is, mondván, több sebből vérzik a megállapodás.
Ennek ellenére a bíróságon tegnap csak közokirat-hamisítás gyanúja miatt kezdődött el a megvádolt Joav Blum büntetőpere. Az izraeli üzletember nem vallotta magát bűnösnek, de részletes vallomást tett. A BKV-nál pedig minden napra jut egy új ügy. Tegnap például elfogatóparancsot adott ki a rendőrség Fuzik Zsolt Bélával, a BKV vesztegetéssel gyanúsított informatikai igazgatójával szemben. Jó hír viszont, hogy a hasonló tettért menesztett Sziebert György jogi igazgató utódját átmenetileg már megtalálta a cég.
SZDSZ: újabb Fidesz-MSZP politikai kartell!
Az SZDSZ frakció nem érti, hogy a szocialisták és a Fidesz miért nem tudtak megállapodni Kovács Árpád állami számvevőszéki elnökségének meghosszabbításában. A liberálisok szerint tarthatatlan, „ha egy független intézménynek azért nem lehet elnöke, mert a pártok pártpolitikusokat akarnak alelnököknek, és ebben nem tudnak megegyezni” – írták közleményükben. Az MDF támogatta volna Kovács Árpád pozíciójának meghosszabbítását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.