Mennyit ér a szavazat?

Nagyon meg akarta nyerni a helyi választást Elbridge Gerry, Massachusetts kormányzója 1812-ben. Amit tett ezért, azzal világhírt szerzett, bár nem olyat, mint amilyenre vágyott. Hogy a pártja nyerjen a Szenátusért vívott harcban, teljesen extrém, kacskaringós választókörzetekből álló választási térképet rajzolt, úgy, hogy szinte mindenhol épp egy kicsivel az ő támogatói legyenek többen. Az egyik új körzet a kortársak szerint épp úgy nézett ki, mint ha a kormányzó egy szalamandrát rajzolt volna le - a gerrymandering szót használják azóta is arra, ha egy párt a saját érdekei mentén alakítja át a választási térképet. Ilyesmivel vádolja a Fideszt az ellenzék nálunk most.

Az szinte biztos idén, hogy a győztes hatalmasat fog nyerni. Ezt tudtuk már három éve is, amikor elkezdték tervezni az új választási határokat. Eddig a 386 mandátumból 176-ot osztottak ki egyéni körzetben, most a 199 újból már 106-ot. Az egyéni körzetekben pedig elég akár egy szavazat előnnyel is nyerni, csak az számít, kié a legtöbb voks. A győztes mindent visz - a brit választási rendszer ilyen, ott például a liberálisok hiába kapták meg 2010-ben az összes szavazat 23 százalékát, a parlamenti helyek 8 százaléka csak az övék. Ha egy párt szinte mindenhol vezet az országban, akkor óriási előnyhöz juthat. Különösen igaz ez nálunk, ahol általában nem a helyi jelölt személye dönt, hanem az, hogy melyik párt indítja.

Nagy kérdés az is, mekkorák a választókörzetek. A régi rendszer már nagyon aránytalan volt: a legnagyobb körzetben háromszor annyian éltek, mint a legkisebben, vagyis egy ember szavazata harmadannyit ért.

Egyenlőtlenség van most is, de messze nem akkora. Szekszárdon és környékén 65 ezren vannak, a ceglédi körzetben 85 ezren.
Mondhatnánk, hogy ugyanazok a szavazók döntenek így is, úgy is. Ám azt magyar példa is mutatja, mennyire nem így van ez. A korábbi eredményekből tudjuk, hogy általában a kertvárosokban szavaznak többen a jobboldalra, és a lakótelepeken húz a többség balra. A megoldás egyszerű: ha azt akarjuk, hogy a jobboldal nyerjen, vágjuk szét a lakótelepeket, és minden részt csatoljunk hozzá egy-egy kertvárosi körzethez. Ugyanez működhet országos szinten is - úgy kell alakítani a körzeteket, hogy ami hagyományosan balos, azt osszák fel a jobbra húzók közt. Ilyen példa lehet Miskolcé, ahol a klasszikusan baloldali város mellé bevették a választókörzetbe az inkább jobbra tartó környező falvakat is, míg nem sokkal arrébb, a stabilan fideszes Debrecenhez nem tették hozzá a szomszéd falvakat. Jó példa Budapest közepe is: a pesti belváros eddig szinte mindig billegett - most viszont összevonták a masszívan jobboldali budai várkerülettel. A térkép megrajzolásánál rendelkezésre állhat hat eddigi parlamenti és ugyanennyi önkormányzati választás részletes, szinte háztömbökre lebontott adatsora. A Political Capital intézet ebből úgy számolt, hogy a baloldalnak nagyjából 300 ezerrel több szavazatot kéne szereznie a Fidesznél ahhoz, hogy nyerjenek.

Az ellenzék egyre többször hangoztatja, hogy a kormánypárt szerintük elcsalja a választást. Ez természetesen nem igaz. Ami történik, az száz százalékig törvényes, és van példa az egyes elemeire jól működő demokráciákban is. Ám azt sem lehet elvitatni, hogy szinte minden részletszabály épp a jobboldalnak kedvez. Ahogy azt sem, hogy a baloldal a régi választási rendszerben sem volna esélyes a győzelemre a friss népszerűségi adatok szerint.

A legjobban pedig Elbridge Gerry járt: fél évvel a térképrajzolása után az Egyesült Államok alelnöke lett.

Könnyedén lehet újabb kétharmad

Könnyedén lehet újra kétharmada a Fidesznek, bár kevesebben támogatják, mint négy éve ilyenkor. A Medián friss adatai szerint a voksok 49 százalékára számíthatnak, a baloldal 30, a Jobbik 18 százalékot kapna. Mandátumarányban viszont ez 139-40-20-as felállást jelentene, vagyis a Fidesz hat hellyel lenne kétharmad felett, épp amennyivel most is.

Érdemes eljátszani a Political Capital mandátum-kalkulátorával, hogy lássuk, mennyire a győztes felé tol a rendszer. Persze nem szabad elfelejteni, hogy a régi pártok adataival számolva ez valóban csak spekuláció, de így is sokatmondó, hogy a mostani rendszerrel az MSZP és az SZDSZ 2006-ban 25 helyet vert volna a Fideszre, míg 2010-ben a Fidesz a mandátumok 77 százalékát kapta volna meg.