BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy viták várhatóak a Duna-stratégiáról

Bár az Európai Tanács szerdán egyhangúan elfogadta azt a dokumentumot, amely a Duna Régió Stratégia kapcsán megfogalmazott következtetéseket tartalmazza, a Természetvédelmi Világalap (WWF) szerint nagy viták várhatók a részletekről.

A környezetvédő szervezet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a leginkább vitás pontnak a dunai hajózás fejlesztését tartja. A Duna Régió Stratégia mostani változatában minden nemzetközi kötelezettséget meghaladó mértékű elvárás szerepel: az, hogy a hajóutat az év teljes időszakában biztosítani kell. A stratégia ezen céljáról szóló aggályát már Németország és a prioritási terület koordinálásáért felelős Ausztria is megfogalmazta április elején - emlékeztet a közlemény.

A WWF álláspontja szerint Magyarországnak nem a mederben zajló beavatkozásokra kellene koncentrálnia, hanem az ezt kiegészítő intézkedésekre, egyebek között a flottafejlesztésre, a vízállás-előrejelző rendszerek és a kikötői infrastruktúra fejlesztésére - idézi a közlemény Figeczky Gábort, a WWF Magyarország megbízott igazgatóját.

Jóllehet a Tanács szerdai ülésén egyetértett a folyamat folytatásával, a tartalomban nem állapodtak meg a tagállamok - hívja fel a figyelmet a WWF, hozzátéve, hogy a tagállamok megfogalmazták, hogy felül kell vizsgálni a Duna Stratégiában jelenleg megjelölt célokat.

Magyarországnak az a feladata, hogy megóvja a Duna természeti értékeit és az általuk biztosított ökológiai szolgáltatásokat. A tiszta ivó- és fürdővíz, a horgászat, a sport- és rekreációs lehetőségek védelme életminőségünk szempontjából elemi érdek. Ez a hajózási paraméterekre vonatkozó nemzetközi kötelezettségek figyelembe vételével együtt is megoldható, és ehhez a Zöld Duna Stratégia közlekedésfejlesztési fejezete egyértelmű irányt mutat - fogalmazott Figeczky Gábor.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.