BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyugdíjpénztárak: amin Bajnai elbukott, Orbánék meglépik

A Bajnai-kormány magán-nyugdíjpénztárak rendszerének átalakítását célzó törvényét megsemmisítette az Alkotmánybíróság. Az AB döntéséből viszont az derül ki, hogy nem aggályos a nyugdíj-járulékok kezelőinek átszervezése. Problémát okozhat azonban a tulajdonjog sérülése.

Elvették volna a pénztártagoktól a szocialisták a tagok által befizetett mintegy 2900 milliárd forintos vagyont, egy a Bajnai-kormány által benyújtott törvényjavaslattal, Selmeczi Gabriella, nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott szerint.

A megbízott véleménye szerint így a pénztártagok befizetéseit a vagyonkezelők birtokolták volna, a tagok csupán ügyfelek lettek volna. A törvény-tervezetet azonban Sólyom László akkori köztársasági elnök aggályosnak vélte és normakontrollt kért az AB-tól.

Nézze meg, hogy az Ön nyugdíjpénztára hogyan teljesít!

Az AB döntése ugyan megsemmisítette a törvényt, az indoklásból azonban kiderül, hogy ez az átalakítás nem lett volna alaptörvénybe ütköző. A reform-törvény az egyösszegű kifizetésekre vonatkozó szabálymódosítás miatt hátrányosan érintett volna bizonyos pénztártagokat a korábbi szabályozáshoz képest, mely elfogadhatatlanná tette a törvényt.

Így a korábbi döntést figyelembe véve az AB a szerkezeti átalakítások miatt nem semmisítheti meg a törvényt azonban aggasztó a pénztártagok befizetéseinek sorsa. "Tulajdonjogi aggályokat vet fel a pénztári-befizetések átirányítás" - mondta el Halmai Gábor, alkotmányjogász a Világgazdaság Onlinenak. Ezen aggályokra a kormány úgy tudna megfelelően választ adni, ha a kárpótlás, az ellentételezést is törvénybe foglalná. Mindaddig alkotmányellenesnek vélhető a törvény-módosítás, az alkotmányjogász szerint.

A második Orbán-kormány tervei szerint a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak 2011-es 360 milliárd forintját és a felhalmozott vagyonból 540 milliárdot egy közös alapba irányítanak majd. A járulékoknak,a törvény értelmében, a megfelelő alapba, a nyugdíjjárulékot a Nyugdíjbiztosítási Alapba, az egészségbiztosítási járulékot, az Egészségbiztosítási Alapba kéne befolyniuk.

 

Bajnai nyugdíjreform

- 2013-tól csak magánnyugdíj-biztosító Zrt.-k nyújthattak volna felhalmozási és nyugdíjjáradék szolgáltatást.

- A magánnyugdíj-biztosítók csak megfelelő szavatoló tőkével és biztonsági tőkével működhetnek.

- A működési költség legfeljebb a tagdíjbefizetés százaléka lehet, a vagyonkezelési díj a kezelt vagyonnak legfeljebb 0,4 százalékát teheti ki.

- A járadék nem örökölhető, de két életre szóló járadék is igényelhető.

- A versenyző járadékszolgáltatók mellett egy kijelölt állami szolgáltató is működött volna.

- A magánnyugdíj-biztosítók csak megfelelő szavatoló tőkével és biztonsági tőkével működhetnek.

- A működési költség legfeljebb a tagdíjbefizetés százaléka lehet, a vagyonkezelési díj a kezelt vagyonnak legfeljebb 0,4 százalékát teheti ki.

- A járadék nem örökölhető, de két életre szóló járadék is igényelhető.

- A versenyző járadékszolgáltatók mellett egy kijelölt állami szolgáltató is működött volna.

-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.