Parlament: lassabb őszi munkakezdés
Várni kell még a legfontosabb gazdasági törvényekre. Egy héttel az Országgyűlés őszi nyitóülése előtt ugyan csak lassan körvonalazódik, milyen munka vár a képviselőkre, az azonban már most valószínűsíthető, nem a szeptemberi lesz a leglázasabb törvényhozási időszak. A rövid nyári szünet lezárultával ismét sorra érkeznek a törvényjavaslatok és módosítási tervek Kövér László házelnökhöz, ám az ellenzék az aktívabb, mint a kormánypárti képviselők.
Negyvenkét új törvény és törvénymódosítás szerepel a kormány őszi törvényalkotási programjában, ezek közül azonban mindössze négynek az elfogadását tervezik októberre. Az első lépések közt módosulhat a hagyatéki eljárásról szóló jogszabály, mivel az előző kormány idején elfogadott polgári törvénykönyv hatálybalépéséről szóló rendelkezéseket megsemmisítették, de az erre épült hagyatéki eljárási törvényt még nem – azt tehát most hozzáigazítják a Ptk.-hoz. Szintén hamar átírhatják a mezőgazdasági és az agrár-vidékfejlesztési támogatások eljárási szabályait, a kormányzati indoklás szerint a célkitűzés itt az eljárások egyszerűsítése. Megszülethet a bioüzemanyagokról szóló törvény is; e három indítványon kívül csupán egy, a honvédséget érintő jogharmonizációs javaslat szerepel az októberben elfogadni kívánt törvények közt.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy csak ezekről szólnak majd az első parlamenti ülések, hiszen már a nyáron is rendkívül sok fontos javaslat egyéni képviselői indítványként került a plénum elé. Ezek benyújtási tempója nehezebben jelezhető előre, többször is megtörtént, hogy a pénteken meglepetésszerűen benyújtott terv napirend-módosítással már hétfőn a plénum elé került. Kormánypárti egyéni indítvány mindeddig nem érkezett, csupán a médiatörvényhez nyújtott be L. Simon László és Pálffy István nyolc módosító javaslatot. VG
Az ellenzék aktívabb volt a nyáron
Leghamarabb a két kisebb ellenzéki párt tért vissza a nyári szünetről, a Jobbik és az LMP is több törvényjavaslatot nyújtott be az elmúlt napokban, a szocialisták közül mindössze Lendvai Ildikó és Mandur László vétette észre magát, a médiatörvényhez benyújtott közel háromtucatnyi módosító javaslattal. A jobbikos képviselők hatályon kívül helyeznék a regisztrációs adóról szóló törvényt, kizárnák a magánkönyvvizsgálókat az elkülönített állami alapok ellenőrzéséből, és több ponton változtatnák az szja szabályait. Az LMP részéről Schiffer András a gazdasági érdekérvényesítés nyilvánosságáról nyújtott be törvényjavaslatot.
A jobbikos képviselők hatályon kívül helyeznék a regisztrációs adóról szóló törvényt, kizárnák a magánkönyvvizsgálókat az elkülönített állami alapok ellenőrzéséből, és több ponton változtatnák az szja szabályait. Az LMP részéről Schiffer András a gazdasági érdekérvényesítés nyilvánosságáról nyújtott be törvényjavaslatot.-->


