BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Polgárháború Líbiában - Martonyi a helyszínen tájékozódik

A magyar külügyminiszter az egyiptomi-líbiai határra utazott, hogy tájékozódjon a humanitárius helyzetről. Mindeközben Moszkva azonnali tűzszünetet szeretne Líbiában.

A nagy menekültáradat most megállt, köszönhetően annak, hogy a légicsapások miatt sikerült Bengázi elfoglalását megakadályozni. Most is több mint ezer, főként afrikai menekült van a határon, nekik nincsenek úti okmányaik, a saját országuk nem tudja őket befogadni. Az ő sorsuk most a legsürgetőbb probléma – mondta rádiónknak Martonyi János külügyminiszter. Az Európai Unió pénzügyi segítséget nyújt, és civil szervezetek közreműködésével segít abban, hogy ezek az emberek le tudjanak telepedni valamelyik országban. Ebből a szempontból valamennyi ország fog bizonyos mértékű felajánlást tenni – tette hozzá Martonyi János. Hangsúlyozta: politikai szempontból lényeges, hogy sikerült megakadályozni a vérfürdőt, valamint az, hogy kezelhetetlen menekültprobléma álljon elő Líbiában.

A következő napokban csökkenni fog a Líbiára mért csapások intenzitása – jelezte Robert Gates amerikai védelmi miniszter orosz kollégájával folytatott moszkvai tárgyalásai után. Véleménye szerint a nyugati koalíció mindent elkövet, hogy ne legyenek polgári áldozatok. Nehéz kideríteni, hogy mire gondolt Gates, amikor a harci cselekmények intenzitásának csökkenéséről beszélt. Lehet, hogy úgy véli: immár elvégezték a kitűzött katonai feladatok jórészét, de azért elgondolkoztató, hogy azt is hozzátette: az Egyesült Államok szeretne visszahúzódni a második vonalba a líbiai hadműveleteknél.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.