BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Találatot kapott Kadhafi palotája - Líbiai helyzet, most

Találat érte Kadhafi egy palotáját, azonban úgy tudni, a diktátor nem tartózkodott az épületben.

A támadások folytatódtak a líbiai rezsim ellen, azonban annak kimenetele kétséges – ismerik el amerikai katonai tisztviselők.

Éjjel találat érte Kadhafi egyik palotáját, mely feszültséget jelenthet a háború kapcsán a nemzetek között: az épület nem tekinthető teljesen katonai célpontnak. A diktátor egyes források szerint nem tartózkodott a palotában, és azóta sem tudni, hogy hova tűnt.

Moszkva szerint vannak civil áldozatai is a szövetséges csapásoknak, azonban brit és francia forrásoknak erről nincs információjuk.

További ellentét lehet azzal kapcsolatban, hogy nem tisztázott a líbiai katonai beavatkozás célja. Az ENSZ felhatalmazással megkezdett támadás a civil lakosság védelmében született, azonban Kadhafi hatalmának megdöntése is felmerült. A The New York Times emlékeztet, hogy Obama két héttel ezelőtt azt mondta: Kadhafinak mennie kell.

Robert Gates, az Egyesült Államok védelmi minisztere azt mondta, hogy a beavatkozások célpontja nem Kadhafi.

Hosszas huzavona után végül szombat délután kezdődött meg a Kadhafi-rezsim elleni légi harc. Az első nap mérlege: 22-ből 20 sikeres támadás, a nemzetközi szövetségesek túl-ereje mégsem garantál gyors sikert.

Hosszú és kockázatos lesz a líbiai rezsim elleni harc – két nappal a szövetségesek katonai beavatkozásának kezdete után ez egyre bizonyosabbnak tűnik. Annak ellenére húzódhatnak el a harcok, hogy a francia, brit és amerikai vezetésű – nem NATO-s – koalíció jókora túlerőben van Moammer Kadhafi csapataival szemben. Nehezíti azonban a helyzetüket, hogy a nemzetközi közösség csak a harcok kezdete után négy héttel szánta rá magát a beavatkozásra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.