BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több adóból épülne Trianon-múzeum - így írnák át a költségvetést

Ma délutánig lehetett módosító javaslatokat beadni a 2014-es költségvetéshez, a kormánypárti képviselők pedig nem tétlenkedtek. Nagy összegeket csoportosítanának át a nemzetpolitikára - több milliárdot költenének el Trianon-múzeumra, itteni iskolások határon túli osztálykirándulásainak szervezésére és a külhoni magyar diákok ide utaztatására. Százmilliókkal többet adnának a tanyafejlesztésre és a Budai Várra is. A kérdés már csak az, miből: sokan a tartalékokból vennének el, mások az Eszközkezelő, az MNV, vagy épp az NFM beruházás-ösztönzési keretét csapolnák meg.

Ma véget ért a 2014-es költségvetés parlamenti általános vitája, délután 2-ig lehetett benyújtani a módosító javaslatokat. A képviselők alaposan ki is használják a lehetőséget, hogy a számukra fontos ügyek finanszírozására, vagy épp saját választókörzetükre kérjenek még többlettámogatást.

Az ellenzékiek közel kétszáz módosítója mellett - amelyeket valószínűleg nem szavaznak majd meg - a kormánypártiak is egyre több javaslatot adnak be az utolsó percekben. Ezekben a javaslatokban nem csak azt kell megmondani, hogy mit támogatnának, hanem azt is, hogy honnan vennék el az ehhez kellő összeget.

- Szakács Imre az oktatás támogatását alakítaná át, nem csak a tanárok létszáma után adna pénzt az iskoláknak. Az iskolamérettől függően 1-2 gazdasági ügyintéző, 2 portás, 3-5 takarító, karbantartó után kapnának támogatást az intézmények. Megnövelné a tanárok továbbképzésének, valamint a taneszközök fejlesztésének támogatását is, 200, illetve 12 millió forintra. Az összesen 27 milliárdos többletkiadást a frekvenciahasználati jogok értékesítésének bevételéből fedezné.

- Révész Máriusz 2,5 milliárdot költene arra, hogy külföldi magyar diákok Magyarországra utazhassanak - az összeget a Bethlen Gábor Alap keretéből tennék át.

- Hat fideszes képviselő 2,034 milliárd forintot szánna arra, hogy az iskoláknak támogatást adjanak osztálykirándulásokat szervezni a határon túli magyar lakta területekre. A pénzt a Bethlen Gábor Alap eseti támogatásaiból csoportosítanák át erre.

- L. Simon László 2 milliárd forintból Trianon-múzeumot hozna létre - tervei szerint ezzel a kétmilliárddal nőne meg a várt áfabevétel.

- Nagy Gábor Tamás és Rogán Antal 1,5 milliárddal többet szánnának a Budai Vár felújítására. Ebből kijönne a Mátyás templom és a Szent István-szobor körüli burkolatcsere, a szobor talpazatának felújítása és az Óvárosháza felújítása. A másfélmilliárdot négy helyről szednék össze: 500-500 millióval kevesebbet adnának az UD rendszer működtetésére és az NFM beruházás-ösztönzéseire, további 250-250 milliót vennének el a Garantiqua Hitelkezelési Zrt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettségekből és az MNV Zrt. ingatlanberuházási keretéből.

- Rogán Antal 1,5 milliárdot csoportosítana át az ügyészségre, amit a MEHIB biztosítási tevékenységéből eredő fizetési kötelezettségek csökkentéséből fedezne. A Parlament hétfőn fogadta el azt a törvényt, amellyel az ügyészség nagyobb szerepet kapna a zsebszerződések elleni munkában, az ezzel járó többletköltséget adná így oda a Fidesz frakcióvezetője.

- Riz Levente 980 milliót adna a Ferihegyi úti állami járóbeteg-szakrendelőnek az MNV Zrt. ingatlanberuházásai helyett.

- L. Simon László 705 millió forinttal támogatná a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-t, ezt az összeget a gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatok támogatásától tenné át.

- Lázár János 600 millióval többet szánna a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria nagykiállításainak támogatására. Az államtitkár komoly fedezeti javaslatot nem adott meg, csupán az elvárt áfabevételt növelné meg ezzel a 600 millióval. (Ez egyébként az a javaslat, amelybe véletlenül három sor pontot írt csak Lázár a pontos szöveg helyett, de más pontján kiderül belőle azért a pontos cél.)

- Font Sándor azt kéri, adjanak 525 millióval többet a tanyafejlesztési programra. Az ehhez szükséges pénzt a Nemzeti Eszközkezelő ingatlanvásárlási keretéből venné el.

- Bóka István azt javasolja, jusson 280 millió a Balaton Fejlesztési Tanács támogatására, az NFM beruházás-ösztönzései helyett.

-Kocsis Máté 220 millió forinttal növelné a kiemelt közbiztonsági feladatokra szánt keretet. A fedezetet erre az adná, hogy a Garantiqua Hitelgarancia Zrt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettséget csökkentenék.

- Ughy Attila azt kéri, a pesti Cséry-telep rekultivációja kapjon 100 milliót, ennyivel csökkentsék a MEHIB biztosítási tevékenységéből eredő fizetési kötelezettséget.

- Szedlák Attila 50 millió forintot helyezne át a szigetközi környezeti monitoringra a szilvásváradi lovasközponttól.

- Három fideszes képviselő beleírná a törvénybe, hogy a kompok fenntartási költségéből 43,5 milliót kötelezően a mohácsi, 15 milliót pedig a dunafalvi kompra kéne fordítani.

- L. Simon László 40,7 millió forintot adna a művészeti nagyrendezvényekhez kapcsolódó minisztérumi támogatásokra, az érmek terveztetésére és a Public Art programra, ezt az összeget az EMMI működési célú kiadásaiból sorolná át.

- Potápi Árpád és Kőszegi Zoltán 32 millió forintot csoportosítanának át a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért Alapítvány támogatására a tartalékból.

- Aradszki András szerint 20 milliót kell adni a Gyere Haza Alapítványnak. A külföldön dolgozó vagy tanuló magyar fiatalok itthonra csábítását célzó alapítvány számára a nemzetpolitikai tevékenység támogatásának sorából csípné le ezt az összeget.

- Gulyás Gergely azt kéri, 8 millióval többet kapjon az Alapvető Jogok Biztosának hivatala, ahelyett, hogy ezt a nyolcmilliót az MNV Zrt. ingatlanberuházásaira költenék.

- Tasó László és Riz Levente visszaírnák a büdzsébe azt az ideiben benne lévő sort, amellyel minden önkormányzat kaphat minimális, 2700 forint/fős működési támogatást. Hat másik fideszes képviselő ugyanezt kéri, azzal kiegészítve, hogy a 2000 fő alatti falvak, ahol az egy lakosra jutó adóerő-képesség nem éri el a 20 ezer forintot, legalább 4 milliót, mások legalább 3 milliót mindenképp kapjanak.

- Szedlák Attila a 3000 fő alatti közös önkormányzati hivatalok támogatásának számítását különválasztaná a 3-11 ezer fő köztiekétől, így szerinte több segítséghez jutnának a kis falvak. Ugyanő azt is javasolja, hogy a 2-3 ezer fő közti falvak 8 helyett 9 köztisztviselőt foglalkoztathassanak.

- Lázár János és Répássy Róbert felemelnék a kirendelt védőügyvédek és a jogi segítségnyújtás óradíját, a mostani 3000-ről 5000 forintra.

- Pokorni Zoltán beleírná a költségvetési törvénybe, pontosan mi minden történhet a Normafán a felújítása után. Az eredeti javaslat csak a síelést említette, Pokorni emellé odatenné még a sétautakat, futópályákat, hegyikerékpárutakat, játszótereket, kiszolgáló létesítményeket, a parkolást, valamint a közbiztonság fejlesztését is.

A mostani módosítók után nagyobb változtatásokat elvileg már nem lehet javasolni. Ha majd szavaztak ezekről az indítványokról, még az egyes fejezeteken belüli átcsoportosításokat kérhetnek a képviselők. Végül a zárószavazás előtt még nyújthatnak be módosítókat - elvileg azokkal már csak a törvényszöveg önellentmondásait lehetne kiküszöbölni, de a gyakorlatban ezt a szabályt évek óta egyetlen parlament sem veszi komolyan.

Cikkünk folyamatosan frissül.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.