A Haza és Haladás Alapítvány a kimutatása bevezetőjében azt írja: kiemelkedően fontosnak tartják működésük átláthatóságát, ezért a törvényi szabályoknak való teljes megfelelésen túl is részletes adatokat közölnek bevételeikről és kiadásaikról. A listán azok a cégek és magánszemélyek szerepelnek, akik egymillió forintnál nagyobb összeggel támogatják a Haza és Haladást.
Kiderül a listáról például az, hogy az OTP és a Mol is több tízmillió forinttal támogatta őket. 2011-ben mindkét cég 10-10 milliót adott, 2012-ben az OTP-től 30, a Moltól 15 millió forint érkezett. A TMC First Kft. 2011-ben 5, tavaly 3 millió forintot adott. A legnagyobb külföldi támogató a Center for American Progress, amely 2012-ben 228 ezer dollárral, 2011-ben pedig 209 ezer euróval segített. Bajnai Gordon 4,25 millió forintot adott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.