"Uralkodói beszédet mondott Orbán"
Ha a konkrétumokra vonatkozó igények teljesültek volna, Orbán Viktor évértékelője még most is tartana – így reagált a stúdióban elhangzott kritikákra Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakciójának vezetője.
Orbán Viktor bemutatta, hogy államférfi; olyan beszédet mondott, amely első felvonása volt az országértékelésnek. Hiszen következik a második felvonás egy hét múlva - szögezte le a politikus. A beszéd tartalmáról annyit mondott: az első részében a veszélyre, a gyurcsányi örökség következményeire figyelmeztetett a kormányfő – értékelte a miniszterelnök beszédét Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakciójának vezetője.
Az ellenzéki pártok – akárcsak a beszédet addig elemzők többsége – a konkrétumokat hiányolták Orbán Viktor hétfői évértékelőjéből. Balogh András, az MSZP elnökhelyettese úgy összegezte véleményét: az volt a benyomása, hogy Orbán Viktor beszéde sokkal inkább egy uralkodói, ha úgy tetszik, államfői beszéd volt az általános problémákról
Abban semmi kivetnivaló nincs, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a maga köreiben összejön, és egy érzelmi-lelki összetartó beszédet mond. Ez azonban országértékelésként jelent meg, és ennek van egy műfaja. Mi azt az államférfit hiányoltuk, aki nem napi politikában süllyed el, hanem a legfontosabb stratégiai megoldandó kérdéseknél eszközökről is beszél – összegezte a Jobbik véleményét Balczó Zoltán, a párt alelnöke.
Azt hiszem, nem is arról érdemes beszélni, amit mondott a miniszterelnök, hanem arról, amit nem mondott - reagált Jávor Benedek, a Lehet Más a Politika frakcióvezető-helyettese, aki hiányolta, hogy egyetlen szó sem esett a sajtóban már napvilágot látott, szerinte megszorító intézkedések tartalmáról. Ugyancsak nem volt szó az uniós elnökség kapcsán kialakult helyzetről. Hozzátette: egy belső fórumon, egy Fidesz-gyűlésen ez elmegy, de a miniszterelnök évértékelő beszédétől többet várunk el, mert Magyarország többet érdemel.


