BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Öngyilkos lett Daróczi Dávid volt kormányszóvivő

Öngyilkos lett Daróczi Dávid volt kormányszóvivő szombatra virradó éjjel - erősítette meg Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a helyszínen.

A volt kormányszóvivő a budapesti Andrássy út 72. szám alatt, egy harmadik emeleti lakásban vetett véget életének. A rendőrség szombatra virradó éjjel állampolgári bejelentés alapján ment ki a helyszínre.

Sass Oszkár elmondta: Daróczi Dávidra egy ismerőse talált rá éjjel 23 óra körül a lakásban, ahol az elsődleges információk szerint más nem tartózkodott. Mint mondta, "a helyszíni szemle elsődleges adatai szerint a haláleset során az idegenkezűség vagy bűncselekmény kizárható".

Daróczi Dávid 1972. április 29-én született Daróczi József néven, de később ezt megváltoztatta, hogy ne keverjék össze édesapjával, Choli Daróczi Józseffel. 1990-1995 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Hittudományi karának tanulója volt, majd 2004 óta a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán tanult. 1994-1995 között a Népszava című lap újságírója volt majd átment a Színes Vasárnap című újsághoz, ahol 1997-ig dolgozott. 1997-1999 között a Világgazdaság újságírója, később a tőzsde rovat vezetője volt. 2001-2004 között a Rádió C felügyelő bizottságának elnöki tisztjét töltötte be. 2002-2004 között a Magyar Televíziónál dolgozott, ahol a Híradó szerkesztő-riportere volt, majd az Üzleti Híradó felelős szerkesztője lett. 2004-2005 között a Magyar Hírlap szerkesztője majd a gazdasági rovat vezetője volt. 2005-2007 között a Miniszterelnöki Hivatalban volt a miniszterelnök szövegírója, majd a Kormányszóvívői Iroda vezetője lett.

Daróczi 2007. június 18-tól 2009. április 24-ig volt kormányszóvivő, akkori kinevezésével ő lett a magyar demokrácia történetében a legfontosabb közfunkciót betöltő cigány értelmiségi.

Posztjáról 1 éve mondott le. Ezután saját kommunikációs tanácsadó cégénél dolgozott, amelyet sógorával, a korábban szintén kormányszóvivő Batiz Andrással közösen alapított.

Daróczi pár éve többek között ezt mondta a Magyar Narancsnak adott interjúban: "Cigány vagyok és magyar is. Magyarország a hazám, ahol kisebbségiként élek, cigányként. Ami a kultúrát illeti, ha a szokások egy részét nem tartom, az szerintem inkább ugyanazért van, mint amiért manapság a fiatalok egy jelentős része már nem követi a hagyományokat."

Részvétnyilvánítások

Mind az MSZP, mind a Fidesz részvétét fejezte ki Daróczi Dávid halála miatt. A szocialista párt közleményében megdöbbenését fejezte ki a volt kormányszóvivő elhunyta miatt, míg a Fidesz megrendüléssel fogadta a hírt. A Magyar Szocialista Párt osztozik a család és barátok gyászában. A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja nevében részvétünket fejezzük ki Daróczi Dávid családjának - írta Navracsics Tibor frakcióvezető közleményében.

"Letaglózott szóvivőm és barátom halála" - reagált Daróczi Dávid halálhírére Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök. "Rokonaival, barátaival, ismerőseivel együtt cipelem halálának fájdalmas terhét. Szeretném hinni, hogy lelke halálában nyugalmat talál" - mondta Gyurcsány.

A Rádió C, melynek Daróczi 2001-2004 között a felügyelő bizottsági elnöke volt, szombaton zenei műsorral emlékezik meg az elhunytról. "Daróczi Dávid már a roma rádió indulásakor egyengette és aktív részeseként segítette az ország első és egyetlen roma rádiójának útját, szakmai útmutatásaival megalapozta a kisebbségi rádiózás jelenét és jövőjét" - nyilatkozta Fátyol Tivadar, a rádió ügyvezető igazgatója.

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) tagjai megrendüléssel és fájdalommal értesültek Daróczi Dávid tragikus haláláról. Az MDF nevében részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki a volt kormányszóvivő családjának, rokonainak és barátainak - írta Kerék-Bárczy Szabolcs szóvivő az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.

"Letaglózott szóvivőm és barátom halála" - reagált Daróczi Dávid halálhírére Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök. "Rokonaival, barátaival, ismerőseivel együtt cipelem halálának fájdalmas terhét. Szeretném hinni, hogy lelke halálában nyugalmat talál" - mondta Gyurcsány.

A Rádió C, melynek Daróczi 2001-2004 között a felügyelő bizottsági elnöke volt, szombaton zenei műsorral emlékezik meg az elhunytról. "Daróczi Dávid már a roma rádió indulásakor egyengette és aktív részeseként segítette az ország első és egyetlen roma rádiójának útját, szakmai útmutatásaival megalapozta a kisebbségi rádiózás jelenét és jövőjét" - nyilatkozta Fátyol Tivadar, a rádió ügyvezető igazgatója.

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) tagjai megrendüléssel és fájdalommal értesültek Daróczi Dávid tragikus haláláról. Az MDF nevében részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki a volt kormányszóvivő családjának, rokonainak és barátainak - írta Kerék-Bárczy Szabolcs szóvivő az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.