Így fogy a magyar 1980 óta

Egy ország népességének demográfiai fejlődését vagy hanyatlását alapvetően a szülőképes korú nők száma és összetétele határozza meg. A szülőképes korú nők száma hozzávetőlegesen az össznépesség egynegyedét teszi ki, amennyiben a népesség fele nő és a női népesség felét alkotja a 15–49 éves korosztály.

Így volt ez hazánkban is 1970 és 2001 között, amikor az össznépesség 24–25 százalékát tette ki a szülőképes korú nők 15 és 49 év közötti évjárata. A népesség tartós csökkenése és az ezzel együtt járó öregedési folyamat megváltoztatta ezeket az arányokat, amely különösen az ezredfordulót követően vált nyilvánvalóvá, mivel 2001 és 2016 között közel 270 ezer fővel. 10,5 százalékkal csökkent a szülőképes korú nők száma - jelenti a KSH A termékenységi folyamatok jellemzői, 1970-2015 című tanulmányában.

Az 1970-es évek elején az ún. Ratkó-korszak gyermekei léptek szülőképes korba, megemelve ezzel a 15–19 éves korcsoport létszámát, majd öt évvel később a 20–24 éveseknél, tíz év múlva pedig a 25–29 éves nőknél idéztek elő jelentős létszámnövekedést. Az 1970-es évek közepén született nagy létszámú nemzedékek az 1990-es évek elejétől hasonló hullámzásokat okoztak a 30 év alatti nők körében. Ezt követően viszont megszűnt a hullámzással tarkított létszámnövekedés, ezzel szemben egy tartós és jelentős létszámcsökkenés következett be valamennyi 30 év alatti női korcsoportban. Hasonló jelenség észlelhető a 30-as éveikben járó nőknél. A Ratkó-korszakban született gyermekek már kifutottak a szülőképes korból, az ő gyermekeik pedig a 2010-es évektől léptek a 30-as éveikbe, jelentősen megemelve a 30–39 éves nők létszámát. Ez a hullám is lassan lecseng, és már csak a 40-es éveikben járó nőknél várható még létszámnövekedés.

A korösszetételhez hasonlóan jelentős strukturális tényező a szülőképes korú nők családi állapot szerinti összetétele. Ezen belül is a házas és a nem házas nők arányváltozására helyezzük a hangsúlyt. E folyamat hátterében a fiatal nők iskolai végzettségi szintjének látványos emelkedése, az ezzel együtt járó életviteli preferenciák változása, a házasság intézményével szembeni fenntartások, vagy a párválasztással kapcsolatos attitűdök átalakulása és a lehetőségek beszűkülése állhat. Ennek demográfiai vetülete a női első házasságkötés életkorának jelentős emelkedése, ami a vizsgált időszakot tekintve 8 évvel, 21,6-ről 29,6-re emelkedett 1970 és 2015 között. A demográfusok ezt a jelenséget nem a házasságkötésről való végleges lemondásként, hanem a frigy későbbre halasztásaként értelmezik. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy 2010 óta már a 30–34 éves nők körében is kevesebben élnek házasságban, mint azon kívül, és a 30-as éveik második felében élő nőknek is csak közel fele házas jelenleg. Ha a teljes szülőképes korú női populációt nézzük, akkor látható, hogy a 15–49 éves összes nő között is már kisebbségben vannak a házasságban élők.

Némileg más a helyzet az egyre népszerűbb az élettársi kapcsolatokkal. Ez az életforma nem tartozik a hivatalos családi állapotok közé, nem állnak folyamatosan hozzáférhető adatok rendelkezésre sem a keletkezésükről, sem a megszűnésükről. A népszámlálási családfogalom szerint az élettársi kapcsolatban élő párok is családot alkotnak, így tízévenként teljes körű információk vannak ennek az együttélési formának a terjedéséről. A legutóbbi, 2011. évi népszámlálás alapján a szülőképes korú nők közel 14 százaléka élt élettársi kapcsolatban. Ez az arány 1,5-szerese a tíz évvel korábbi és 3,7-szerese az 1990-ben mért értéknek. Különösen a 20-as éveik második felében és a 30-as éveik első felében járó nők körében gyakori ez a fajta párkapcsolat, 22, illetve 19 százalékuk él együtt partnerével házasságon kívül.

Mindezen trendeket figyelembe véve joggal vetődhet fel a kérdés, hogy a házasságban élők számának jelentős csökkenését milyen mértékben tudta ellensúlyozni az élettársi kapcsolatok dinamikus növekedése, és összességében miként alakult a párkapcsolatokban élők aránya. Az ismert adatok alapján a KSH válasza egyértelmű: 2011-ben a párkapcsolatban élő szülőképes korú nők aránya minden korcsoportban alacsonyabb volt, mint tíz vagy húsz évvel korábban. Az élettársi kapcsolatok terjedése nem tudta ellensúlyozni a házasságkötések tartós visszaesését.

A szülőképes korú nők gyermekszáma

A hosszabb távú trendeket tekintve valamennyi korcsoportban csökkent az átlagos gyermekszám, de ennek mértéke és az intenzív visszaesés kezdete időben eltérő képet mutat. Általános jellemző, hogy itt is a 20-as éveikben járó nőknél a legjelentősebb a csökkenés, ami kapcsolatban van a házassági mozgalmat jellemző és leginkább ezt a korosztályt érintő változásokkal. A 20–24 éves nők átlagos gyermekszáma egy lassú emelkedést követően az 1980-as évek elején érte el maximumát (ezer nőre számítva 774 gyermekkel), ezt követően folyamatosan csökkent, majd a 2010-es évektől stabilizálódni látszik, de jelenleg csak egynegyede a három és fél évtizeddel korábbi értéknek. A rendszerváltást követően kezdett csökkenni a 25–29 éves nők átlagos gyermekszáma, és a folyamat mérsékeltebb ütemben, de jelenleg is tart. Ennek eredményeként az ezer nőre jutó jelenlegi 490 gyermek, csak mintegy egyharmada az 1990-es éveket megelőző időszak átlagos gyermekszámának. Az 1990-es évek második felétől kezdett el látványosan csökkenni a 30–34 éves nők átlagos gyermekszáma. Ebben a korcsoportban jelenleg átlagosan 1 gyermek jut minden nőre, ami több mint 40%-os visszaesést jelent a 20 évvel korábbi, 1,7 körüli gyermekszámhoz képest - írja a KSH.