BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Napokon múlik a rokkantak sorsa

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége felhívja a figyelmet arra, hogy 2012. március 31-ig mindenkinek jelentkeznie kell felülvizsgálatra, aki tavaly év végéig nem töltötte be az 57. életévét és III. csoportos rokkantsági vagy baleseti rokkantsági nyugdíjas volt, illetve rendszeres szociális járadékot kapott, különben májustól végleg elveszíti az ellátását – adta hírül a szervezet.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) múlt heti tájékoztatása szerint az érintett mintegy 200 ezer főből mindössze 102 ezren kérték a felülvizsgálatot március közepéig. A NEFMI a napokban közölte: az érintetteket január 31-éig tájékoztatták arról, hogy a lakó- vagy tartózkodási hely szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal nyugdíj-biztosítási igazgatóságához 2012. március 31-éig postai úton vagy személyesen benyújtott nyilatkozatukban kérhetik a komplex minősítés elvégzését.

Több oka van annak, hogy mind ez idáig nem jelentkeztek az érintettek a felülvizsgálatra – nyilatkozta a Világgazdaságnak Hegedűs Lajos. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke kifejtette: „A felülvizsgálati kötelezettségről szóló értesítést teljesen közönséges levélként kézbesítették, így lehetséges, hogy sokan, akár tízezres nagyságrendben meg sem kapták.” Hegedűs szerint nemcsak a kiértesítéssel, hanem a felvilágosítás tartalmával is gond lehet. „Nem egy esetben az érintettek egyszerű emberek, és nem feltétlenül tudnak értelmezni egy ilyen levelet.”

Ha a felülvizsgálatra nem jelentkeznek, akkor viszont májustól ellátatlanok maradhatnak a mostani szabály által érintett rokkantnyugdíjasok. „Munkanélküli-ellátásra sem lesznek jogosultak, hiszen nem volt ehhez munkaviszonyuk. Nem marad más számukra, mint a szociális segély kérelmezése. A döntés elmulasztása tehát nagyon komolyan érinthet sorsokat, azt gondoljuk, hogy a kormánynak ezt sokkal jobban kellett volna kommunikálnia. Nem tartjuk helyénvalónak azt, hogy akár évtizedekre szóló ellátás sorsa egy sima levélen múljon.”

Könnyű kikerülni a támogatotti körből

A vizsgálat eredményétől függően három dolog történhet a jelentkezőkkel. Ha a vizsgálat megállapítja, hogy rokkantságuk foka meghaladja a 40 százalékot, és a jövőben nincs remény arra, hogy állapotuk érdemben javuljon, megállapítják a rokkantsági ellátásra való jogosultságot. Ez tartós juttatás, ám később újabb felülvizsgálatokra kerülhet sor. Ha a vizsgálat szerint a számottevő egészségkárosodás fennáll, de van remény a javulásra, akkor rehabilitációs ellátást kaphat a páciens, ennek maximális időtartama három év. Ha az érintett egészségkárosodása nem éri el a 40 százalékot, kikerül a támogatottak köréből.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.