BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tízmilliós kártérítés egy iszapkárosultnak

Tízmillió forint kártérítést ítélt meg a vörösiszap-katasztrófa egyik devecseri károsultjának a Fővárosi Bíróság – közölte a károsult ügyvédje.

Hidasi Gábor hozzátette: a pénzt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-nek 8 napon belül ki kell fizetnie. Konkoly József az első olyan károsult, aki elérte, hogy a kára több mint a felét a Mal azonnal végrehajtható bírósági határozat alapján megtérítse. A bíróság a felek meghallgatása nélkül döntött.

Az ügyvéd kiemelte: ha a cég fellebbez, az nem jelenti azt, hogy 8 napon belül nem kell végrehajtania a határozatot, vagyis mindenképpen fizetnie kell. Ha a vállalat nem hajtja végre a bírósági határozatot határidőre, akkor a károsult, Konkoly József megfontolja, hogy bírósági végrehajtást vagy a cég felszámolását kéri-e – tette hozzá a jogi képviselő, jelezve: a per tárgyalása november 30-án lesz.

Az FB kiemelte: a per alapját annak eldöntése képezi, hogy az alperes Mal Zrt. kártérítési felelőssége fennáll-e a vörösiszap-katasztrófát illetően. Ezt az eljárás során minden körülményt mérlegelve kell az elsőfokú bíróságnak vizsgálnia, és ítéletben kell döntenie arról, hogy a kérelmezőt ért károk az alperes jogellenes magatartására visszavezethetően álltak-e elő.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.