BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Washington utolsó figyelmeztetés küldött Iránnak a támadás előtt

A Kommerszant információi szerint az amerikai kormányzat az áprilisi tárgyalásokat jelölte meg az iráni kiegyezés utolsó időpontjának a katonai akció előtt.

Az orosz üzleti lap úgy tudja, hogy Hillary Clinton amerikai külügyminiszter arra figyelmeztette az ENSZ közgyűlésen vitát folytató államokat, hogy legkésőbb áprilisban megegyezésnek kell születnie Irán ügyében. A RIA Novosztyi által idézett diplomáciai forrás úgy tudja, hogy az Egyesült Államok és Izrael még az év vége előtt megtámadhatja Iránt.

Bár a hivatalos diplomáciai álláspont nem jelölt meg utolsó időpontot a helyzet megoldására, a lap úgy tudja, hogy Moszkva már készül a háborúra. Az orosz védelmi minisztérium illetékese azt állítja, hogy megkezdték a szükséges erők mobilizálását. Moszkva leginkább attól tart, hogy az Irán elleni háború elől menekülő néptömegek a szomszédos Azerbajdzsánba zúdulnak majd, ez pedig tovább nehezítheti az amúgy is kényes helyzetet a Kaukázusban.

Az amerikai diplomácia helyzete szintén rendkívül kényes, hiszen egyszerre kell megbirkóznia a szíriai és az iráni konfliktussal. Az amerikai kormány erős álláspontot képviselt Szíria ügyében, Kína és Oroszország azonban egyértelműen ellenzi a beavatkozást. Ez voltaképpen jól is jöhet Washingtonnak, hiszen – mint ahogy azt a diplomáciai források is említik – az Egyesült Államok nem lenne képes egyszerre két, a térségben zajló háborút levezényelni.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén közölte: Moszkva akkor fogadja el az ENSZ Szíria ügyében hozott határozatát, ha az Arab Liga korábbi javaslatai megvalósulnak. Eszerint a Nyugat nem szól bele az ország belpolitikájába, véget vetnek az erőszakcselekményeknek, segélyszállítmánnyal látják el az egész országot és ellenőrző missziót küldenek az országba Kofi Annan különmegbízott vezetésével. Lavrov egyértelművé tette: nem fogadnak el ultimátumot az ügyben.

Eközben tizenhét szenátor épp a napokban írt közös nyilatkozatot, melyben felszólítják a Pentagont, hogy mondja fel az orosz Roszoboronexport vállalattal kötött helikoptervásárlási szerződését. A szenátorok az Egyesült Államok nem honorálhatja 900 millió dolláros megrendeléssel azt, hogy Moszkva továbbra is fegyverekkel látja el az Asszad-rezsimet.

Fegyver üzlet

Az orosz fegyverexportőrök a polgárháború és a Kadhafi elnök ellen életbe léptetett szankciók miatt mintegy négymilliárd dollárnyi nyereségtől estek el. Oroszország akkoriban Kínával együtt a Biztonsági Tanácsban tartózkodott a szavazástól, és ezzel lehetővé tette a NATO beavatkozását Észak-Afrikában. A végeredmény ismeretes, Kadhafi uralmát megdöntötték. Oroszország számára azonban egy fontos üzleti partner veszett el.

A Szovjetunió szétesése óta jelentősen csökkent Moszkva befolyása Észak-Afrikában és az arab világban. A líbiai kormányváltás után már csak Algéria és Szíria maradt meg szövetségesének és üzleti partnerének. Oroszország a világ második legnagyobb fegyverszállítója és Damaszkusz a legfontosabb ügyfelei közé tartozik.

A Szovjetunió szétesése óta jelentősen csökkent Moszkva befolyása Észak-Afrikában és az arab világban. A líbiai kormányváltás után már csak Algéria és Szíria maradt meg szövetségesének és üzleti partnerének. Oroszország a világ második legnagyobb fegyverszállítója és Damaszkusz a legfontosabb ügyfelei közé tartozik. Amerikai hadibázisok Irán körzetében -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.