A megszokott ízekhez vagy az árakhoz ragaszkodunk jobban?

Szinte mindannyian kapásból fel tudnánk sorolni öt-tíz olyan édességet, amelyet gyerekkorunkban annyira szerettünk. A retró édességek reneszánszát éljük. Ki ne emlékezne a mesecsokira, amelynek a csomagolásán kedvenc rajzfilmhőseink mosolyogtak ránk, vagy a szintén nem éppen fogbarát Dunakavicsra, vagy a Macskanyelvre? Mindannyiunk örömére számos régi kedvenc még ma is kapható, még ha új köntöst kaptak is azóta. 

Az ünnepek közeledtével pedig még jobban felértékelődik az édességek szerepe, és többet is veszünk a megszokottnál. Amikor betérünk egy élelmiszerboltba, a bőség zavarában azt sem tudjuk, melyik nassolnivalót vegyük le a polcról.  Mégis a jól megszokott ízeket keressük, és azokat választjuk a legszívesebben, amelyek a gyerekorrunkat idézik. Azonban még ha az új csomagolás hasonlít is a régihez, a régi ízeket a legtöbbször már hiába keressük.

A vállalatoknak állniuk kell az inflációt, ha a köztudatban szeretnének maradni.

A világjárvány okozta drágulás az élelmiszergyártók költségeit is megemelte, spórolnak az összetevőkkel, ezért módosítják a receptjeiket, ami azt eredményezi, hogy sok esetben már nem tudják a termékekre jellemző, jellegzetes ízt nyújtani. Az olcsóbb összetevőkkel pénzt takarítanak meg, amivel valamelyest fent tudják tartani a haszonkulcsot. Ugyanakkor elrejtik az infláció hatásait, és könnyebb elkerülniük azt, hogy a magasabb költségeket a fogyasztókra hárítsák. Ugyanis ha drasztikusan megemelnék az árakat, nagyot csökkenne a termékek iránti kereslet, amivel egy márka azt kockáztatná, hogy a terméke nemcsak a boltok polcairól tűnne el, hanem a köztudatból is.

A gyártási költségek csökkentése érdekében van úgy, hogy még az eredeti terméket is át kell nevezni.

Az amerikai Breyers fagylaltmárka története 1866-ig nyúlik vissza, és William A. Breyer nevéhez fűződik, aki első gallon fagylaltját maga készítette tejszínből, diófélékből és nádcukorból. Az idők során az Egyesült Államok vezető fagylaltmárkája lett, és a receptúrán egészen 2013-ig szinte alig változtattak. Tíz évvel ezelőtt azonban a gyártó annyira lecsökkentette a tejzsír mennyiségét a fagylaltban, hogy jogi szempontból többé nem minősült fagylaltnak. A vállalatnak át kellett címkéznie termékeit „fagyasztott tejdesszert”-re.  

A Ferrero adott még rá egy kis kakaót

Van ellenkező példa is, amikor egy alapanyagból még többet tesz a gyártó a termékébe. A Nutellát az elmúlt évek során főleg a túlzott cukor- és pálmaolaj-használat miatt érte sok vád. Erre válaszul, illetve hogy hírnevén ne essen csorba, a Ferrero 2019-ben bejelentette, hogy piacra dobja a Nutella + Cocoa nevű termékét Nagy-Britanniában, amelyben az eredeti termékhez képest duplájára emelte a kakaó mennyiségét, ezzel kompenzálva a más összetevők elleni hadjáratot. 

Az utóbbi időben a vállalatok egyre gyakrabban kerülnek szembe azzal a kérdéssel, hogy a fogyasztók a magasabb árakat vagy inkább a megszokottól eltérő ízt hajlandók elfogadni. A tapasztalatok szerint az emberek a megszokott ízt fontosabbnak tartják, és néhány százalékos dráguláshoz hajlandók alkalmazkodni, ha cserébe egy kicsit visszarepülhetnek a múltba.