Új aranyláz Amerikában: több ezer milliárd forintos üzletre készül az olajipari óriás, de sokan attól félnek, hogy túl nagy ára lesz
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz ExxonMobil több milliárd dolláros beruházással építi ki az Egyesült Államok déli részén azt a szén-dioxid-szállító és -tároló hálózatot, melyre a vállalat szerint a következő évtized egyik legnagyobb új energetikai üzletága épülhet. Az olajipari óriás több államot átívelő, mintegy 1400 kilométeres vezetékrendszerrel kötné össze az ipari üzemeket a föld alatti tárolóhelyekkel, miközben egyre több vállalat próbálja csökkenteni kibocsátását az uniós karbonszabályok, a befektetői nyomás és az AI-adatközpontok növekvő energiaigénye miatt. Az Exxon nem egyszerűen klímavédelmi technológiára fogad: a vállalat gyakorlatilag egy új, szén-dioxidra épülő infrastruktúra-iparágat próbál felépíteni.
A karbonleválasztás és -tárolás, vagyis a CCS lényege, hogy az ipari létesítményekből vagy erőművekből származó szén-dioxidot még a levegőbe jutás előtt leválasztják, majd csővezetékeken keresztül több száz vagy akár több ezer méter mélyre sajtolják porózus kőzetrétegekbe. Az Exxon terve szerint a Mexikói-öböl partvidéke ideális terep lehet erre: a térségben koncentráltan találhatók finomítók, vegyipari és műtrágyagyárak, miközben a geológiai adottságok is kedveznek a tárolásnak.
A vállalat CCS-üzletágát vezető Dominic Genetti szerint az olajipari óriás évente több százmillió dollárt költ kutak fúrására és az infrastruktúra bővítésére. A cég már most több mint 5 milliárd dollárnyi (mintegy 1750 milliárd forintnyi) beruházást irányított a projektbe, és nemcsak az Egyesült Államokban lát lehetőséget: Kanada, Szingapúr és Tajvan is szerepel a lehetséges célpontok között – írja a Financial Times.
Az AI-forradalom új lendületet adott a karbonleválasztásnak
Az Exxon mostani lépése is azt mutatja: a szektor próbál alkalmazkodni az olajipar a klímavédelmi nyomáshoz anélkül, hogy teljesen hátat fordítana a fosszilis energiahordozóknak. A nagy energetikai vállalatok közül egyre többen jutnak arra a következtetésre, hogy a következő évtizedekben nemcsak az energia előállításából, hanem a kibocsátások kezeléséből is hatalmas üzlet épülhet.
Ebben fontos szerepet játszik az AI-boom és az adatközpontok robbanásszerű terjedése.
A mesterséges intelligenciára épülő szolgáltatások működtetéséhez egyre több villamos energiára van szükség, miközben a nagy technológiai vállalatok saját klímacélokat vállaltak.
Emiatt az energetikai rendszerben hirtelen felértékelődtek azok a megoldások, melyek lehetővé teszik a földgázalapú energiatermelés fenntartását alacsonyabb kibocsátás mellett.
A karbonleválasztás így részben az AI-forradalom egyik kevésbé látványos következményévé vált. A technológiai cégek folyamatos, stabil áramellátást akarnak, az ipar pedig nem tud néhány év alatt teljesen átállni megújuló energiára. A CCS erre kínál kompromisszumos megoldást: a fosszilis rendszert nem lecseréli, hanem megpróbálja „megtisztítani”.
Üzletileg működőképes a technológia?
A beruházási hullámot az európai szabályozás is erősíti. Az Európai Unió karbonhatár-mechanizmusa fokozatosan bünteti a magas kibocsátású importtermékeket, ami különösen érzékenyen érinti az acél-, vegyipari és műtrágyagyártó cégeket. Emiatt az amerikai ipar számára is versenykérdéssé vált a kibocsátások csökkentése.
Ezt jól mutatja a CF Industries példája: a Louisiana államban működő műtrágyagyártó vállalat egy 4 milliárd dolláros (mintegy 1400 milliárd forintos) alacsony kibocsátású ammóniagyár építését tervezi, elsősorban európai és ázsiai exportpiacokra.
- A cég tavaly 200 millió dollárt (nagyjából 70 milliárd forintot) költött olyan berendezésekre,
- melyek lehetővé teszik az évente keletkező 2 millió tonna szén-dioxid összegyűjtését és továbbítását az Exxon rendszerébe.
A CCS-ipar növekedése ugyanakkor továbbra is erősen függ az állami támogatásoktól. Az Egyesült Államokban a 45Q nevű adókedvezmény-rendszer tonnánként fizet a föld alá tárolt szén-dioxid után, és az iparág szerint enélkül a legtöbb projekt nem lenne nyereséges. Bár a globális CCS-beruházások értéke tavaly 6,6 milliárd dollárra (közel 2300 milliárd forintra) emelkedett a 2024-es 4,1 milliárd dollárról (mintegy 1430 milliárd forintról), a technológia a világ szén-dioxid-kibocsátásának még mindig csak a töredékét kezeli. A karbonleválasztás gazdasági életképességével kapcsolatban ezért továbbra is sok a kérdőjel.
Több korábbi projekt jelentősen túllépte a költségvetését, és a technológia hosszú távú hatékonyságáról sincs még széles körű tapasztalat.
A kritikusok szerint a CCS jelenlegi formájában inkább az olajipar túlélési stratégiája, mint valódi klímamegoldás.
Különösen érzékeny pont, hogy a leválasztott szén-dioxid egy részét ma is kimerült olajmezőkbe sajtolják vissza azért, hogy a nyomás növelésével még több kőolajat lehessen kitermelni. A környezetvédő szervezetek szerint ez nehezen összeegyeztethető azzal az állítással, hogy a technológia a fosszilis korszak lezárását szolgálja.
Louisiana lett a karbonleválasztás politikai csatatere
Az Exxon tervei ráadásul egyre erősebb politikai és társadalmi ellenállásba ütköznek Louisiana államban. A térségben több mint száz tárolókútra adtak be engedélykérelmet olyan cégek, mint az Exxon, a Shell vagy az Air Products, de Jeff Landry louisianai kormányzó tavaly ideiglenes moratóriumot rendelt el az új kérelmekre.
A helyi tiltakozások mögött nemcsak környezetvédelmi, hanem tulajdonjogi és egészségügyi aggályok is állnak. Az érintett térség egy részét régóta Cancer Alley-ként emlegetik az ipari szennyezések miatt, ezért sok helyi lakos bizalmatlan minden új energetikai infrastruktúrával szemben. A CCS ellen kampányoló szervezetek rendszeresen felhozzák a 2020-as mississippi szén-dioxid-vezeték-szivárgást is, mely után több tucat embert kellett kórházba szállítani.
Az Exxon szerint ugyanakkor a technológiát övező félelmek jelentős része félreértéseken alapul. A vállalat állítja, hogy
a szén-dioxid-vezetékek biztonságosabbak lehetnek más veszélyes anyagokat szállító rendszereknél, és folyamatos felügyelet alatt működnek.
A louisianai vita is arról szól, hogy a zöldátállás következő szakasza már nemcsak technológiai vagy pénzügyi kérdés lesz, hanem társadalmi konfliktus is. Miközben a kormányok és a vállalatok egy része a karbonleválasztásban látja a nehézipar kibocsátáscsökkentésének egyik legfontosabb eszközét, sok helyi közösség attól tart, hogy a klímavédelmi beruházások valójában csak új formában hosszabbítják meg a fosszilis ipar dominanciáját.
