A Stellantis, a világ harmadik legnagyobb autógyártója szerdán közölte, hogy működési eredménye 11 százalékkal nőtt az idei év első felében, miközben a bevételek is emelkedtek a bővülő jármű-értékesítésnek köszönhetően. A Fiat, a Chrysler Automobiles és a PSA csoport egyesüléséből létrejött autóipari konszernhez olyan márkák tartoznak, mint az Opel, az Alfa Romeo, a Jeep, a Maserati, a Fiat, a Doge. A közel 3 százalékot emelkedett a tőzsdenyitás után.
Fel kell gyorsítani a költségcsökkentést, hogy megőrizzük a nyereségességet egy nagyobb kihívást jelentő árazási környezetben
– hangsúlyozta Carlos Tavares vezérigazgató. Hozzátette:
keményen kell dolgozniuk, hogy megvédjék az árrésüket.
A Stellantis első félévi korrigált kamat- és adózás előtti eredménye (EBIT) 14,1 milliárd eurót (15,6 milliárd dollárt) tett ki, ami jelentősen felülmúlja az elemzők által várt 12,1 milliárdot.
Ugyanakkor a korrigált
EBIT-ráta jövedelmezőségi mutató 14,4 százalékra csökkent
az egy évvel korábbi 14,5 százalékról. Pedig az árazást az inflációs környezet támogatta. A Stellantis legjövedelmezőbb régiójában, Észak-Amerikában az első félévi EBIT-ráta 60 bázisponttal, 17,5 százalékra zsugorodott. Mindenesetre az autógyártó megerősítette a két számjegyű árréscélját az idei egész évre.
A Stellantis 10 milliárd euró értékű csipvásárlási megállapodást kötött az Infineon, az NXP Semiconductors, az Onsemi és a Qualcomm félvezetőgyártókkal. Az összeget 2030-ig költik el. Emellett az aiMotive és a SiliconAuto vállalatokkal együttműködve saját félvezetőket is fejlesztenek.