BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

2010 az árupiacok éve?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Tavaly az elmúlt négy évtized legnagyobb áremelkedésének lehettek tanúi a befektetők az árupiacokon, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss előrejelzése szerint pedig az idén a gazdaság gyorsuló bővülése miatt még tovább emelkedhetnek a nyersanyagárak. Az ezeket mérő Reuters-Jeffries CRB index 2009-ben 24 százalékot emelkedett, a mutató ennél többet csak 1973-ban, az olajválság idején szedett magára. Az IMF saját árupiaci indexe pedig a tavaly februári ipari termelési mélypontot követő 8 hónap alatt 40 százalékkal emelkedett, holott a korábbi recessziók után ugyanennyi idő alatt átlagosan mindössze 5 százalékot sikerült a mutatószámnak nőnie.
Az IMF szerint a fogyasztás növekedése, amelyet a feltörekvő országok iparának fejlődése hoz magával, hosszú távon mindenképpen árfelhajtó tényező marad a nyersanyagpiacon. Az ilyen igényeknek a kielégítése ugyanis több nyersanyagnál is a kapacitások bővítését igényli majd, ez azzal járhat, hogy magasabb kitermelési/előállítási költségű forrásokat kell bevonni. Rövid távon is áremelkedést vár azonban az IMF. Thomas Helbling, az alap árupiacokra specializálódott közgazdásza szerint ugyanis egyre szélesebb körben számítanak arra, hogy az idén a globális gazdaság gyorsabb ütemben növekszik, és ez felfelé hajtja majd a nyersanyagárakat.
Nem csak az IMF, a nemzetközi lapok által megkérdezett szakemberek többsége is áremelkedést vár az árupiacokon. A Goldman Sachs elemzői például azt állítják, hogy a 24-féle nyersanyag árát mérő S&P GSCI index az idén 17,5 százalékot emelkedhet – írja a BusinessWeek, amely cikkében a tavalyi év legpontosabb árupiaci előrejelzéseit készítő elemzők várakozásait ismertette. Közéjük tartozott Mike Wittner, a Société Générale szakértője is, aki 17 százalékos emelkedést vár a kőolaj piacán, vagyis arra számít, hogy 2010 utolsó negyedében 92,5 dollárba kerül egyhordónyi a fekete aranyból. Wittner szerint a drágulás oka, hogy a felhasználás világszerte emelkedik majd, miközben az OPEC-tagállamok viszonylag alacsonyan tartják a kibocsátást, hogy csökkenhessenek a felhalmozott tartalékok.
A kukorica ára az idén a tavalyi legpontosabb becslést készítő, szintén Société Générale-os elemző, Emmanuel Jayet szerint 11 százalékkal emelkedhet, ezenkívül egyes fémek ára is nőhet. Robin Bahr, a Calyon elemzője szerint, aki tavaly a London Bullion Market Association legjobb előrejelzőjének bizonyult, a palládium az idén 4, a platina 6 százalékot szedhet magára, az arany pedig Helen Henton, a Standard Chartered kutatója szerint 5 százalékot drágulhat az idén.
Ez pedig azt jelenti, hogy egyes árupiaci termékek jobb befektetésnek bizonyulhatnak az amerikai részvényeknél és az állampapíroknál, az S&P 500 tőzsdeindexnél ugyanis csak 11, a tízéves amerikai kincstárjegynél pedig mindössze 2,8 százalékos megtérülést várnak a Bloomberg által megkérdezett elemzők az idén. „Az Egyesült Államokban a fellendülés helyrepofozza az árupiaci keresletet” – mondja Uday Narang, a Chichester Capital Management vezető partnere. Narang fémekbe, kőolajba és mezőgazdasági termékekbe fektető alapja egyébként 2009 első 11 hónapjában 51 százalékos hozamot ért el. „Amerika a legroszszabbon már túl van, az ázsiai feltörekvő piacok pedig még feljebb viszik az árfolyamokat” – mondja Narang.
Vannak olyan kereskedők azonban, akik nem várnak árupiaci ralit ez évre. Különösen a kőolaj árával kapcsolatban szkeptikusak sokan, mivel az Egyesült Államokban és Európában nem növekszik a kereslet az energiahordozók iránt, a tartalékok viszont annál magasabbak. A nagymértékű tőkebeáramlás a piacokra is veszélyre figyelmeztető jel lehet – állítja Michael Aronstein, az Oscar Grass & Son stratégája, aki arról nevezetes, hogy megjövendölte az árupiacok 2008-as összeomlását. Emellett a dollár erősödése is fokozza a nyersanyagpiacok kockázatosságát.


Nem minden termék drágul

Akadnak olyan árupiaci termékek, amelyeknél egyértelműen árcsökkenést prognosztizálnak a szakértők. Ilyen például a réz, amelynek az ára tavaly 140 százalékot emelkedett.

A vörös fém idei átlagára ugyan a harmadával is meghaladhatja a tavalyit, de az év végi záróára várhatóan elmarad a 2009-es szilveszteritől, mégpedig mintegy 8 százalékkal.

Hasonló pályát futhat be a 2009-et 143 százalékos nyereséggel záró ólom is: bár az év egészében véve lényegesen drágább lesz, mint tavaly, év végéig

6 százalékot csökkenhet az ára.


A vörös fém idei átlagára ugyan a harmadával is meghaladhatja a tavalyit, de az év végi záróára várhatóan elmarad a 2009-es szilveszteritől, mégpedig mintegy 8 százalékkal.

Hasonló pályát futhat be a 2009-et 143 százalékos nyereséggel záró ólom is: bár az év egészében véve lényegesen drágább lesz, mint tavaly, év végéig

6 százalékot csökkenhet az ára.

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.