BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A hét végéig adott haladékot az E-Star

Kötvények Egyre nehezebben szabadulhatnak a lejárt E-Star kötvényektől a befektetők. A társaság értesítése szerint október 24-e, vagyis a 2012/A sorozat lejáratának napjától kezdve ezekre a hitelpapírokra az OTP Bank nem fogad el eladási megbízást. Ha a befektetők el szeretnék adni a papírokat, kizárólag az E-Starhoz fordulhatnak, a társaság december 7-ig hajlandó elfogadni az eladási ajánlatokat. A cég korábban 35 százalékos árfolyamon vásárolta vissza ezeket a kötvényeket.

Az E-Star folyamatosan vásárolja vissza a többi kötvénysorozatát is. Hétfőn 2,1 millió forintnyi névértékű 2014-ben lejáró hitelpapírt vásárolt vissza 25,74 százalékos átlagos árfolyam mellett. Ma pedig aukciót tartanak a 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban lejáró kötvények visszavásárlására. A cég az elsőből 5 ezret, a másik kettőből 1000-1000 darabot tervez visszavásárolni.

Úgy tűnik, azok a befektetők, akik a kamatokra várva halogatják a kötvények visszaváltását, nem járnak jól. A 2016-os sorozat után november 30-án kellett volna az adott fél évre jutó kamatokat kifizetnie a cégnek, ez azonban nem történt meg.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.