BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Borúra derű: esik az olaj ára

Az olajárak pénteken némileg csökkentek a csütörtöki erőteljes növekedés után, annak a bejelentésnek a hatására, hogy a nyersolajtermelők ellensúlyozhatják a kínálat líbiai zavargások miatt okozta csökkenését. A Brent minőségű olajat hordónként 112,65 dollárért adták-vették, miután csütörtökön túlszárnyalta a 120 dolláros szintet.

Az amerikai könnyű nyersolaj ára 97,49 dollár volt barrelenként, miután csütörtökön meghaladta a 100 dollárt. Az ázsiai részvényindexek is növekedtek, miután elemzők ma már derűlátóbbak a globális növekedést illetően.

A BBC elemzőket idézett arról, hogy a hangulatot javította Szaúd-Arábia és a Nemzetközi Atomerő Ügynökség (IEA) megnyilatkozása. Szaúd-Arábia ugyanis jelezte, közbelépne, hogy pótoljon a globális ellátásban bekövetkező bármilyen kiesést, amennyiben erre szükség lenne, illetve ha a líbiai helyzet romlana a jövőben.

Ugyanakkor az IEA közölte, hogy a líbiai termelést (a zavargások) kevésbé érintették, mint számos megfigyelő eredetileg prognosztizálta.

Egy hordó olaj ára a 2000-es évek kezdetén még mindössze 20 dollár körül mozgott, majd az azt követő években meredek emelkedésbe kezdett. Kína, amely az új évezred első éveire a világ második legnagyobb olajfelhasználójává vált, drámai keresletnövekedést gerjesztett a folyékony arany iránt. 2003-ban 30 dollárt kellett fizetni egy hordó nyersolajért. 2004-ben a politikai, gazdasági és spekulációs nyomás átmenetileg már 50 dollárig is emelte az árfolyamot. 2005-ben a pusztító Katrina hurrikán olyan súlyos károkat okozott a Mexikói-öböl olajiparában, hogy a kieső termelői és finomítói kapacitásból fakadó ellátási nehézségek miatt az olajár tovább nőtt 70 dollárra.

2007-ben egyetlen év alatt 57 százalékkal növekedett a világ olajkereslete. A hordónkénti 100 dolláros küszöböt a 2008-as év tőzsdei nyitónapján lépte át először az amerikai WTI könnyűolaj fajta, július közepén pedig az északi-tengeri Brent típusú olaj árfolyama már 147,50 dollárnál járt. Az arany szinte lekövette ezt az emelkedést, és ugyanebben az időszakban nagyjából megnégyszerezte az árfolyamát. A dollár étéke ugyanakkor forintban kifejezve megfeleződött, hiszen nagyjából 300 forintról 150 forint alá süllyedt.
 
A globális gazdasági és pénzügyi válság miatti félelmek, a hanyatlás jeleit előre vetítő makrogazdasági adatok valamint az ennek következtében csökkenő nyersanyag-kereslet 2008 második felében az olajár összeomlásához vezettek. Ennek eredményeként még az év vége előtt 35 dollár közeléig zuhant a kőolaj árfolyama - áll az aranypiac.hu elemzésében.

A gyorsan talpra álló gazdaságba vetett remény és az ezzel kapcsolatban világszerte élénkülő olajkereslet már 2009-ben az árfolyam újbóli növekedését eredményezték. Így az év végére ismét 80 dolláron állt egy hordó olaj árfolyama, de ehhez egy az év folyamán folyamatosan gyengülő dollárra is szükség volt még. Végül tegnap, 2008 augusztusa óta először emelkedett közel 120 dollárig a Brent típusú olaj hordónkénti ára.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.