BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A medve-piac nem tér vissza, de lufik keletkezhetnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az ING Investment Management (ING IM) globális vagyonkezelő szerint a világgazdaság egyértelműen a fenntartható „gyógyulás” útján jár, még akkor is, ha időnként a kifáradás bizonyos jelei mutatkoznak.

Egyes államok adósságproblémái, valamint a kormányok fiskális és monetáris szigorításainak köszönhetően csökkent a befektetők kockázati étvágya februárban. Ugyanakkor a vállalati szektor továbbra is jól teljesít, hiszen a profitokon már látszik az agresszív költségcsökkentések és racionalizálások eredménye. A kereslet fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmakat pedig már rövidtávon ellensúlyozni fogják a termelékenységi adatok pozitív hatásai.

Az ING IM szenior részvénystratégája, Patrick Moonen szerint „a részvénypiacok az elmúlt időszakban különbözően teljesítettek köszönhetően a görög államadósság probléma nyomán keletkezett nemzetközi turbulenciának. Azonban a politikai kockázat enyhülésével rövid távon már inkább sáv-kereskedésre számítunk. Tehát nem hiszünk a medve piac visszatérésében, de a viszonylag széles sávon belüli kereskedés még fennmaradhat, amíg teljesen egyértelmű képet nem kapunk a görög helyzet megoldására vonatkozólag.”

Az IMG IM hangsúlyozza, hogy a divergencia egyértelműen látható volt a részvény piacok relatív teljesítményében az év eleje óta – elég, ha csak a görög és spanyol piac teljesítményét hasonlítjuk össze pl. a német és francia piac teljesítményével. Az ING IM szakemberei arra számítanak, hogy a fejlődő piacok jobban fognak teljesíteni főleg a dinamikusabb gazdasági növekedésnek és a vonzóbb értékeltségi szinteknek köszönhetően.

Az ING IM úgy gondolja, hogy a laza kormányzati monetáris politika globálisan 2010 végéig jellemző lehet, ami segíthet a gazdaság növekedésében idén és jövőre is. Patrick Moonen szerint néhány ázsiai gazdaságnak és Brazíliának ugyanakkor szüksége lehet szigorításra, hogy elejét vegyék a „lufik” kialakulásának és csökkentsék az inflációs kockázatot. Azonban erre inkább pozitívumként, mint negatívumként tekintenek az ING IM szakemberei.

Az ING IM azért is optimista a részvénypiaci kilátásokat illetően, mert a 2009-es negyedik negyedéves vállalati eredmények jócskán meghaladták az elemzői várakozásokat. Az eredményjavulásban pedig egyre jelentősebb szerephez jut a profit marzsok növekedése. Az ING IM a vállalati eredmények tekintetében globálisan idén mintegy 30 százalékos növekedést vár, elsősorban a folytatódó agresszív költségcsökkentésekre alapozott termelékenység növekedésének, valamint a bevétel növekedésnek köszönhetően.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.