BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól teljesítettek a befektetési alapok

A korábbi negyedévekhez képest ugyan némileg mérséklődött a tőkebeáramlás a befektetési alapokba, ám az elmúlt három hónap során is 125,9 milliárd forintnyi tőkét vonzottak az alapok – derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb, negyedéves statisztikáiból.

„A július és augusztus közötti időszak egyik érdekes eleme volt, hogy a nyilvános alapok közül a kiegyensúlyozott vegyes alapok bővültek a leggyorsabban, 15 százalékkal” – mondta Temmel András, a BAMOSZ főtitkára. „Összességében ismét jelentős új tőke érkezett az alapokba a negyedévben, ezúttal elsősorban az intézményi befektetőktől. A legtöbb friss tőkét a zártkörű részvényalapok vonzották, míg a nyilvános alapok közt a negyedévben az ingatlanalapok, év eleje óta pedig a likviditási alapok voltak a legnépszerűbbek.”
 
A BAMOSZ tagjai által kezelt alapok összvagyona 2010. harmadik negyedében 5,7 százalékkal, az év eleje óta összesen 23,7 százalékkal nőtt. A negyedév során 125,9 milliárd forint friss tőkét vonzottak az alapok, a piaci teljesítmények pedig 73,2 milliárd forinttal növelték a befektetők vagyonát. Év eleje óta 525,7 milliárd forint friss tőke érkezett az alapokba, ami a 2006-os kamatadó előtti roham óta a legerősebb kilenchavi tőkebeáramlás, a piaci teljesítmények pedig csaknem 185 milliárd forinttal növelték a vagyont.

A befektetési alapok teljesítményéről friss adatok itt
 
A BAMOSZ tagok szeptember végén 438 alapot kezeltek, az alapok vagyona a negyedév végén 3 709 milliárd forint volt. A vagyon legnagyobb része, 60,5 százaléka nyilvános nyíltvégű értékpapíralapokban, 8,4 százalék nyilvános nyíltvégű ingatlanalapokban (és ingatlan alapok alapjaiban) található. E mellett 7,3 százalék nyilvános nyíltvégű speciális (garantált és származtatott) alapokban, 6,7 százalék nyilvános zártvégű speciális alapokban, 2,1 százalék nyilvános zártvégű ingatlanalapokban, 13,1 százalék zártkörű értékpapíralapokban, 1,4 százalék zártkörű garantált és származtatott alapokban, végül 0,6 százalék zártkörű ingatlanalapokban volt.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.