BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Aegon volt a tavalyi év legnyereségesebb biztosítója


Bár tavaly nem kaptak a biztosítók új terhet a nyakukba, mint 2010-ben a különadó bevezetése idején, maga a szektor hasonló arányban vált veszteségessé 2012-ben is – derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) Aranykönyvéből. A szektor több mint 45 százalékánál negatív lett az adózott eredmény, a piaci szereplők összesített profitja így 13 milliárd forint lett.

A 19 nyereséges biztosító összesen 29 milliárd forintot meghaladó adózott eredményt ért el, a legnagyobb profit az Aegonnál keletkezett, 11,7 milliárd forint fölötti adózott eredményt ért el a cég. Ez a piacot aligha lepte meg, a holland tulajdonban lévő pénzügyi cég hagyományosan a legprofitábilisabb cég a biztosítók között, csak ritkán előzik meg a versenytársai. A legnyereségesebb biztosítók között ott volt még tavaly a Groupama Garancia, az Allianz a Generali is.

A nagyok közül az Allianz nyeresége sokat romlott, 2011-ben még 15 milliárd forintot meghaladó profitot értek el, tavaly már csak 4,25 milliárdosat. A Generalinál is visszaesett a nyereség az egy évvel korábbinak kevesebb mint a felére, 2,13 milliárd forintra. A Groupama Garancia viszont több mint a két és félszeresére hizlalta a profitját, 4,57 milliárd forintos adózott eredményével a második legeredményesebb cég a piacon. A milliárdos nagyságrendű nyereséget produkáló cégek között ott volt még a K&H Biztosító és a hagyományos életbiztosításokban utazó Grawe is.

A 15 veszteséges hazai biztosító több mint 10,6 milliárd forintnyi deficitet halmozott fel tavaly. Az esztendő nagy vesztesei az életágon erős cégek voltak, ami nem meglepő, hiszen az életbiztosítási piac 2012-ben rettenetesen rosszul alakult, mintegy 10 százalékot zsugorodott a díjbevétel.

A legrosszabb eredmény az Axánál keletkezett, a társaság mínusz 5,67 milliárd forintos nettó eredményről számolt be. A legnagyobb hazai életbiztosító, az ING 2,9 milliárd forintos veszteséget ért el adózás után, ez viszont némi javulást jelent 2011-hez képest, amikor a deficit a 3,5 milliárdot is meghaladta. Milliárdos nagyságrendű volt a veszteség még a Metlife-nál és a CIG Pannóniánál is, de a tőzsdére is bevezetett, magyar tulajdonban lévő biztosító is sokat faragott a negatív eredményből 2011 óta.

Nyereséges egyesületek

A biztosító egyesületek sokkal kiegyensúlyozottabb képet mutatnak, mint a részvénytársasági formában működő biztosítók. A 19 piaci szereplő közül a PSZÁF adatai szerint csak három volt tavaly veszteséges, amiben valószínűleg szerepet játszott, hogy 2012-ben viszonylag kegyes volt az időjárás a gazdákhoz, hiszen ezek a cégek jellemzően növénybiztosítók.

Az autósok számára ismert Köbét, hiába működik egyesületi formában, a részvénytársasági cégek között hozza az Aranykönyv. A Köbe is nyereséges volt egyébként tavaly, 41,5 millió forintos profitja azonban jócskán elmaradt a korábbi esztendők több száz milliós eredményeitől.

Az autósok számára ismert Köbét, hiába működik egyesületi formában, a részvénytársasági cégek között hozza az Aranykönyv. A Köbe is nyereséges volt egyébként tavaly, 41,5 millió forintos profitja azonban jócskán elmaradt a korábbi esztendők több száz milliós eredményeitől. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.