BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kötelező biztosítás: az idén a nagyok diktálnak

Csökkenő alapdíjak és bonyolultabb kedvezményrendszer az utolsó kgfb-kampányban

Kampány. Mindent beleadtak a biztosítók az idei, utolsó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányba – állítja a Netrisk.hu a megjelent díjakról szóló gyorselemzésében. Csaknem hatvanféle kedvezményt vehetnek igénybe az autósok, emiatt pedig a díjakat az idén még nehezebb összehasonlítani, mivel leginkább az egyéni kedvezmények határozzák meg, kinek hol érdemes új kötelező biztosítást kötnie. A legtöbb autósnak egyébként megéri váltani, különösen most, hiszen a kedvezmények egy része csak az idei kampányban érvényes – állítja a Netrisk.hu biztosításközvetítő portál.

A konkurens CLB Független Biztosítási Alkusznál ezzel szemben úgy vélik, alapjában véve nem mérséklődtek a tarifák. „Bár sokan lesznek, akik a korábbinál olcsóbb kötelezőt tudnak majd kötni, az első számításaink azt mutatják, hogy az átlagdíj a számtalan kedvezmény mellett is kissé emelkedik az idén” – hangsúlyozza Bravik Attila, a CLB helyettes ügyvezető igazgatója.

A bonyolult árazás miatt egyébként a szakemberek szerint az ügyfelek jobban teszik, ha az idén is valamilyen internetes összehasonlító kalkulátorral számolják ki saját tarifájukat. Az online közvetítők rendkívül gyorsak voltak, a Netrisk és a CLB is már a hét végén feltöltötte az adatokat, s lehetővé tette a tarifaszámítást, sőt a szerződéskötést is. Az autósoknak a múlt évhez hasonlóan most is egy hónapjuk lesz a döntésre, az érvényes szerződés felbontásáról december 1-jéig kell értesíteniük a biztosítójukat, az új biztosítás megkötésére pedig az év végéig lesz lehetőségük.

A biztosítók közötti versenyt egyébként az idén is – ahogy tavaly – már nem a kis piaci szereplők, hanem a legnagyobb biztosítótársaságok fogják diktálni – állítja a Netrisk. Ezek többsége ugyanis csökkentette vagy szinten tartja díjait a múlt évhez képest, ezzel együtt az alapdíjra adható kedvezmények számát és mértékét is emelték a társaságok. A tavalyi kgfb-kampány nagy nyertese, az Allianz is folytatja az offenzívát, ezt Kisbenedek Péter vezérigazgató is megerősítette a társaság sajtótájékoztatóján. Az Allianz ennek jegyében annak ellenére sem emeli a jövő évi díjakat, hogy a költségek az áfaemelés, a garanciaalap díja és az infláció miatt 4-5 százalékkal növekednek.

A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) is készül a kampányra. Mivel január 1-jétől új kgfb-rendszer lép életbe, a PSZÁF – amellett, hogy fokozottan figyeli az október 30-án induló „átszerződési” időszakban a piaci szereplőket – különböző tájékoztató anyagokkal segíti a gépjármű-üzembentartók és -tulajdonosok eligazodását. A hatóság fontosnak tartja, hogy az ügyfelek időben értesüljenek a kgfb-szabályok változásáról, ezért a piaci szereplőkhöz eljuttatott, százezer példányban készült szórólappal és internetes tájékoztató anyagokkal is felhívja a figyelmet a tudnivalókra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.