A PSZÁF honlapján lévő dokumentumot bárki véleményezheti, akár az autósok is. A biztosítási szakmában az utóbbi években időről időre előkerült ez a téma, a Magyar Biztosítók Szövetségében (Mabisz) még folyik az egyeztetés a most kiadott vitaanyagról – közölte a szövetség lapunkkal.
A PSZÁF több oldalon keresztül sorolja az érveket a módszer mellett és ellen. Az előnyök közül a legfontosabb talán az, hogy az ügyfél, ha balesete történik, azonnal tudni fogja, melyik biztosítóhoz kell fordulnia, nem kell egy ismeretlen cég elérhetőségét, telephelyét keresgélnie. Azt is tudja, hogy a biztosítójának érdeke őt jól kiszolgálni, mert különben nem nála fogja megújítani a szerződését. Ezzel szemben jelenleg a károsult (bal)szerencséjén múlik, hogy kár esetén hova kell fordulnia, s milyen lesz a kárügyintézés színvonala.
Abban is biztos lehet, hogy a kárrendező biztosító alapvetően a kártérítés összegének a leszorításában érdekelt, lényegében közömbös számára a más biztosító ügyfelének az elégedettsége. A PSZÁF a dokumentumban ezzel a gyakorlattal kapcsolatban elég kritikusan fogalmaz: „akár még perverzióként is fel lehet fogni, hogy amikor kárt szenvedek el, akkor egy számomra ismeretlen, ráadásul teljesen ellenérdekelt fél biztosítója fogja megmondani, hogy mennyi kártérítést fizet nekem” – írják a felügyelet szakértői. Direkt kárrendezés esetén a tapasztalatok szerint jelentősen csökkenni szokott az ügyfélpanaszok száma is.
A biztosítók számára is vannak előnyök a felügyelet szerint. Az egyik legfontosabb ezek közül, hogy így a cég a kárrendezéssel is magához tudja láncolni az ügyfelét, tehát nő az ügyfélmegtartási eszköztára. Ennél is fontosabb talán, hogy emiatt az ügyfél valószínűleg figyelni fogja, milyen a kárrendezés színvonala, és ezt a díjban is hajlandó lesz elismerni.
Emiatt a biztosítók érdekeltek lesznek a minőség javításában is, nem csak az árak leszorításában, s az ügyfeleknek pedig nem feltétlenül a legolcsóbb kgfb lesz a legelőnyösebb, vagyis véget érne a szinte kizárólag a díjakra szorítkozó verseny.
Ez egyébként azonnal adja is az egyik hátrányát a direkt kárrendezésnek: a bevezetésével együtt nőhetnek a biztosítási díjak. A kárrendezési szolgáltatások színvonalának emelése ugyanis mindenképpen pénzbe kerül majd, amit az autósoknak kell állniuk. A másik hátrány egyfajta „morális kockázat” a felügyelet megfogalmazása szerint, amit a biztosítók egymás közötti elszámolásából fakadhat. A károsult biztosítójának az az érdeke, hogy minél nagyobb, a károkozóénak pedig az, hogy minél kisebb kártérítést állapítson meg. Egy nem elég körültekintően szabályozott elszámolás esetén az erősebb biztosítók indokolatlanul magas kártérítési összegeket csikarhatnak ki a gyengébb versenytársakból, ami végső soron a díjak emelkedését hozhatja. Egyfajta átalánydíjas elszámolás viszont a PSZÁF szerint ezt a problémát kiküszöbölhetné, hiszen azonos kár esetén minden biztosító azonos kártérítést kaphatna az ügyfele számára a versenytárstól.
Nagy-Britanniában elvi lehetőség van a direkt kárrendezésre, de nem terjedt el a gyakorlatban. Franciaországban ezzel szemben már 1968 óta bevett gyakorlat a direkt kárrendezés, ahol a belga rendszerhez hasonlóan átalánydíjas térítéssel dolgoznak 6500 eurós kárérték alatt.
Görögországban 13 éve vezették be a rendszert, azóta kizárólag pozitívak a tapasztalatok vele kapcsolatban, Olaszországban 2006 óta történik így a kárrendezés, de csak akkor, ha a kártérítésre jogosult is így szeretné. Spanyolországban a biztosítók többségénél van direkt kárrendezés, és a károk 83 százalékát így fizetik ki.
Nagy-Britanniában elvi lehetőség van a direkt kárrendezésre, de nem terjedt el a gyakorlatban. Franciaországban ezzel szemben már 1968 óta bevett gyakorlat a direkt kárrendezés, ahol a belga rendszerhez hasonlóan átalánydíjas térítéssel dolgoznak 6500 eurós kárérték alatt.
Görögországban 13 éve vezették be a rendszert, azóta kizárólag pozitívak a tapasztalatok vele kapcsolatban, Olaszországban 2006 óta történik így a kárrendezés, de csak akkor, ha a kártérítésre jogosult is így szeretné. Spanyolországban a biztosítók többségénél van direkt kárrendezés, és a károk 83 százalékát így fizetik ki.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.