Ki lesz a végső garantőr?

A biztosítóegyesületek szabályozásának átalakításáról szóló nyilvános vitaanyagot tett közzé honlapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Ezek az intézmények a hazai biztosítási piacnak csak egy nagyon kicsi részét fedik le, a felügyelet statisztikái szerint a díjbevételek kevesebb mint 2 százaléka folyik be hozzájuk, ennek ellenére fontos szereplőknek számítanak.

A vitaanyagban a PSZÁF megállapítja: a magyar biztosítóegyesületek hosszú távon más pénzügyi intézményekkel összehasonlítva kockázatosabbak, hiányzik mögülük az úgynevezett „végső garantőr”. Ha ugyanis egy egyesület sorozatos rossz pénzügyi döntések vagy folyamatos pechszéria miatt pénzügyileg a lejtőre kerül, egy idő után senkinek sem áll majd az érdekében, hogy megmentse, hiszen a tagok ilyenkor nem az intézmény megmentésével, hanem annak elhagyásával járhatnak jobban. Tőkeinjekciót egy pénzügyi nehézségekkel küzdő biztosítóegyesületnek már csak azért sem éri meg nyújtani, mivel a befektető a pénzéért sem irányítói, sem tulajdonosi jogokat nem kaphat. Ez ahhoz vezethet, hogy a csődbe jutott egyesületek veszteségeit végül külsősök, vagyis az ügyfelek, a károsultak, illetve az adófizetők viselnék, vagy pedig olyan garanciaalapok, amelyekben az egyesületek hozzájárulása nem az igénybevétel valószínűségével arányos.

A PSZÁF háromféle megoldást lát a probléma megoldására. Az egyik az úgynevezett profitérdekeltségi séma, amelyben az ügyféltől elkülönül a tulajdonos. Ebben az esetben a tulajdonosnak az érdeke az, hogy az intézmény nyereséget termeljen, probléma esetén pedig ő ad tőkét a biztosító számára. A tulajdonosnak ilyen helyzetben érdekében áll az intézmény megmentése, hiszen másképpen elveszíthetné a befektetését.

A másik felvázolt lehetőség szerint az ügyfelek maradnának a tulajdonosok, ebben az esetben viszont a nonprofit működés a logikus. Ilyenkor kétféle út állhat az egyesületek előtt. Az egyik az, hogy az ügyfelek egyben maguk a garantőrök is. Ez a séma a PSZÁF szerint életbiztosításoknál szóba jöhet, ám nem alkalmazható olyan konstrukcióknál, ahol külső felek is érintettek, például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál (kgfb). A másik lehetőség az, hogy tőkeproblémák esetén a tagokat pótbefizetésre kényszerítik. Ez a hozzájárulás azonban a PSZÁF szerint – szemben a korábbi gyakorlattal – nem lehet szabadon választható, csak kötelező. (A MÁV ÁBE csődjénél világossá vált: a tagok önszántukból nem szavazzák meg a pótbefizetést.)

A felügyelet a profitorientált tulajdonos és a tagok mellett harmadik lehetőségként úgynevezett külső garantőrt is el tud képzelni. Ez többféle sémában is megvalósulhat. Az egyik szerint egy az intézményhez közel álló cég szponzorként karolná fel az egyesületet, és ha az megszorul, kisegítené. (Ilyen módon működő pénzügyi intézmény egyébként nincs a magyar piacon.) A külső szponzor emellett egy viszontbiztosító is lehetne, egy ilyen kapcsolat azonban az egyesület üzleti partnere számára elég kockázatos. Pénzügyi viszontbiztosítást egyébként is általában csak biztosítói csoportokon belül szokás nyújtani, külső partnereknek kevésbé, és még kevésbé olyan intézményeknek, amelyeknél az adósságot csőd esetén nem lehet egyértelműen a tulajdonosokhoz rendelni.

A külső garantőr szerepét átveheti a javaslat szerint egy garanciaalap is, amelyet az egyesületek állítanak fel. Itt kérdés, részt vegyenek-e ebben azok az intézmények is, amelyek valamilyen saját, belső garanciát (profitorientált tulajdonos, pótbefizetési kötelezettség) is alkalmaznak. Ha részt vesznek benne, fennáll a veszélye annak, hogy a tulajdonos vagy a tagok az alapra való hivatkozással próbálják kikerülni a tőkepótlást, ha nem vesznek részt benne, akkor viszont az alap aligha birkózik meg egy teljes piacot érintő sokkal.

A PSZÁF megemlíti még, hogy végső soron egyfajta pénzügyi jolly jokerként az állam, vagyis az adófizetők összessége is lehet garantőr. Ez azonban nagyon gyakran a rossz szabályozás jele vagy eredménye, amit célszerű lenne elkerülni.

A kgfb-ben érdekelt nagy biztosítók ugyanis arra figyelmeztették az autósokat, hogy az egyesületi tarifák könnyen megnőhetnek, ha pótbefizetést kérnek a tagoktól. A gyakorlatban ebből 2008-ra lett komoly gond.

A MÁV ÁBE csődjénél ugyanis az intézmény közgyűlése nagy többséggel leszavazta a pótbefizetést. Ekkorra ugyanis világossá vált: a tagok lényegesen jobban járnak azzal, ha kilépnek az egyesületből.

A megmentésétől ugyanis hasznot nem remélhetnek, viszont azonnali áldozatot igényel tőlük.

A kgfb-ben érdekelt nagy biztosítók ugyanis arra figyelmeztették az autósokat, hogy az egyesületi tarifák könnyen megnőhetnek, ha pótbefizetést kérnek a tagoktól. A gyakorlatban ebből 2008-ra lett komoly gond.

A MÁV ÁBE csődjénél ugyanis az intézmény közgyűlése nagy többséggel leszavazta a pótbefizetést. Ekkorra ugyanis világossá vált: a tagok lényegesen jobban járnak azzal, ha kilépnek az egyesületből.

A megmentésétől ugyanis hasznot nem remélhetnek, viszont azonnali áldozatot igényel tőlük.-->