BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mire számít a kötelező gépjármű-biztosítási kampányban?

Maják Viktor, az Union Biztosító kommunikációs vezetője

Mérsékelt díjcsökkenés

„Ami az átkötéseket illeti, véleményem szerint a biztosítást váltók száma tovább emelkedhet, vagyis folytatódhat az elmúlt évek tendenciája, annak ellenére, hogy a törvényi változások ellenére még jó néhány évig megmarad a kampány. A díjak tekintetében drasztikus csökkenésre nem lehet számítani, de mivel az idei év kötelező biztosítási kárhányada jól alakult, és a szektort erős verseny jellemzi, ezért mérsékelt díjcsökkenés bekövetkezhet. Ez viszont nem a klasszikus fűnyíróelv alapján, hanem a biztosítók által megcélzott szegmensekre vonatkozóan. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is lesznek újabb innovációk a kampányban, ilyenekkel az Union is készül. A biztosításkötések módjára vonatkozóan pedig az online piac további fejlődésére számítok.”


Csikós Dániel, a Genertel Biztosító vezérigazgatója

Többen váltanak

„Úgy gondolom, az idei kampányban megnyugszik a piac, és a felügyelet is jobban kontrollálja, milyen díjakat hoznak a biztosítók. Elképzelhető, hogy nem csökkennek tovább a díjak, de lehet hogy az alapdíjak tekintetében az inflációhoz mérten kisebb növekedés bekövetkezik, ám a különféle célcsoportokra vonatkozó kedvezmények megmaradnak. A tavalyi kampányban 31 ezer forint volt a biztosítás átlagdíja, az idén elképzelhető, hogy 33–38 ezer forint között lesz. A biztosítót váltók számában is lehet növekedés az idén, hiszen az »utolsó kampány« üzenete nagyobb tömegeket mozgathat meg – mi nagyjából 800 ezer váltóval számolunk, már csak azért is, mert a tapasztalatok szerint az év vége felé egyre erősebb szempontként jelenik meg a biztosítás kiválasztásánál az ár.”


Lenkei Anikó, az Allianz Hungária Biztosító marketing- és kommunikációs igazgatója

Csökkenő reáldíjak

„Erős kampányra számítunk, hiszen az elmúlt évek adatai azt mutatták, hogy az autósok közel harmada biztosítót vált az átszerződési időszakban. Egyelőre semmi sem utal arra, hogy ez a tendencia megszakadna. Ami a tarifákat illeti: a nem életbiztosítási területen a 90-es évektől egészen a 2000-es évek elejéig folyamatosan csökkentek a reáldíjak, így az árverseny elérte a kritikus szintet. Mivel a kgfb-kötések nagy része átterelődött az internetre, ezért itt az árverseny a későbbiekben is fokozottabban fog érvényesülni. Azzal viszont szembe kell nézni, hogy az infláció és az euró árfolyamának alakulása, a kártörténeti nyilvántartási rendszer létrehozása, a megemelt limit, illetőleg a garanciaalap feltöltése díjemelést igényel, amelyet a piaci verseny tompítani fog.”


Papp Lászlóné, az Aegon Magyarország gépjármű-biztosítási üzletágánakigazgatója

Beárazott többletterhek

„A rengeteg törvényi változás miatt ebben az évben a szokásosnál is nagyobb figyelem irányul majd a biztosítóváltásra, mind a médiában, mind az ügyfelek körében. Valószínűleg gyakran fogják »utolsóként« emlegetni a kampányt, bár, mint tudjuk, az átállás a kötéskori évfordulóra akár 5-6 évig is eltarthat. Az új törvényből adódó többletterhet azonban valószínűleg be fogja árazni a piac a termékekbe. Ilyenek a garanciaalap létrehozása és feltöltése, de az új nyilvántartási rendszerhez szükséges IT-fejlesztések is. A díjszint – véleményünk szerint – elérte a minimumot. Kedvező díjat ebben az évben hangsúlyosan csak különböző kedvezményekkel lehet majd elérni, és valószínűleg nem lesz olyan biztosító, amely mindenkinek jó díjat tud ajánlani. Feltehetően egyre kedvezőbb pozícióban lesznek a kármentes ügyfelek, és egyes kárveszélyes tevékenységek jelentős pótdíjra számíthatnak.”


Ertl Pál, az Uniqa Biztosító igazgatóságának tagja

Kiélezett kampány

„Ebben az évben is az előző évekhez hasonló intenzitású, kiélezett kampányra számítunk. Várakozásom szerint a verseny intenzitása nyilván nem csökken, ugyanakkor a biztosítót váltó ügyfelek száma – a biztosítónk prognózisa szerint – nem fog lényegesen növekedni a tavalyi közel 700 ezerhez képest. A saját szereplésünk tekintetében bizakodóak vagyunk. Bízunk abban, hogy ügyfeleink a díjak mellett mérlegelik a biztosítók által kínált szolgáltatásokat, és így értékelik azokat az egyedi szolgáltatásainkat is, amelyeket ebben az évben vezettünk be gépjármű-biztosításainkban. Szeretnénk, ha az idén még több ügyfelünk maradna hűséges hozzánk, és törekszünk arra, hogy az új biztosítót választó ügyfelek körében is népszerű legyen az Uniqa.”

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.