BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyon megy az agrárbiztosítás

Egyre több termelő fantáziáját mozgatja meg a támogatott mezőgazdasági biztosítás. A támogatási keretnek tavaly a harmada se fogyott el, az idén viszont akár ki is merülhet a biztosítók szerint

Növekedhet a tavalyihoz képest az idén a biztosítók mezőgazdasági biztosításokból származó bevétele. A Generalinál az idén ahol 20 százalékkal nőhetnek a díjbevételek, és 4 milliárd forint fölött alakulhat az idei forgalom. Az Allianz pontos adatot nem közölt, de náluk is lesz növekedés, mintegy 30 százalékkal gyarapodhat az állomány. A Groupama Garancia mezőgazdasági biztosításokból származó díjbevétele a Generaliéhoz hasonlóan 4 milliárd forint körül alakulhat, ami viszont valamivel kisebb a tavalyinál. A visszaesés a biztosító közlése szerint elsősorban az állatbiztosítási portfólió átalakításának köszönhető.

A növénybiztosítások, azon belül is az államilag támogatott konstrukciók a háromszereplős piac mindegyik játékosánál népszerűek, bár az arányuk a portfóliókban minden biztosítónál más. A Groupama Garanciánál csak a növénybiztosítások negyede támogatott, a Generalinál viszont már minden harmadik, az Allianznál pedig héttizede élvezi az állami kedvezményt. Az idén az állam 10,67 millió eurót fordíthat az ilyen biztosítások támogatására, a területalapú támogatással együtt igényelhető biztosítások díjának maximum 65 százalékát fizetve ki a keretből.

A tavalyi keret valamivel kisebb volt, 9,33 millió euró volt akkor erre a célra, annak azonban a harmadát sem használták ki végül a termelők. Az idén más a helyzet, a biztosítók előzetes adatai szerint a teljes piacon 4,2 milliárd forint értékben kötöttek a gazdák biztosítást. Figyelembe véve viszont, hogy sokan kármentességi kedvezménnyel kötöttek szerződést, ha ők nem lesznek kármentesek, a későbbiekben a teljes összeg akár a 4,6 milliárd forintot is elérheti. Ez azt jelenti, hogy az idén már szinte teljes mértékben felhasználhatják a gazdák a támogatási keretet – állítja Hajas Gábor, a Generali vagyonbiztosítási igazgatója, aki szerint az, hogy ezt már a bevezetés második évében sikerült elérni, kifejezetten jó eredménynek mondható. Hasonlóan vélekedik erről Máhig Attila, a Groupama Garancia ügyvezető igazgatója is.

Tavaly egyébként azért volt ennyire alacsony a kihasználtság, mert a konstrukció végleges feltételei csak későn jelentek meg, így kevés idő maradt a biztosítások népszerűsítésére és a szerződések megkötésére is. Sok gazdát az tartott vissza, hogy ha kimerül a támogatási keret, a támogatás mértéke csökken, tehát nem kapja meg a maximális díjkedvezményt, csak annál kevesebbet, ami mellett már túlságosan drága lehet számára a biztosítás. Ezek a félelmek viszont még az idén is alaptalannak bizonyultak, valószínűleg minden termelő megkaphatja a legnagyobb diszkontot a díjból.

Ez nem biztos, hogy mindenkinél 65 százalékos lesz egyébként, a gazdák számára a végső határidő június 10. volt, arra, hogy benyújtsák a támogatási kérelmüket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH), de akik május 15. után tették ezt, azoknak naponta 1-1 százalékkal csökken a támogatása. A Generali tapasztalatai szerint sokan hagyták az utolsó pillanatra a biztosítások megkötését, a gazdák fele például május 15. és 24. között szerződött velük, közöttük azonban lehettek olyanok is, akik már korábban regisztráltak az MVH-nál.

A termelők háromféle biztosítási csomagot választhattak, az A típust nyolcféle elemi kár ellen nyújt fedezetet, és csak néhány növényre lehet megkötni, köztük gabonákra, ipari napraforgóra, repcére, körtére és almára. Ez a biztosítás a legdrágább a három közül, ennek ellenére a legkedveltebbek közé tartozik. A Generali szerint egyébként az idén az A módozat iránti keresletet valamelyest csökkenthette a viszonylag csapadékos időjárás, ez a biztosítás ugyanis az aszálykárra is fizet. A B módozat, amelyet nagyjából 80 különböző növényre kínálnak, szintén kedvelt, számosságában ezt választják a legtöbben, ez jég- és tűzkárra illetve egyes növényeknél viharkárra nyújt fedezetet. A C típusú biztosítás a B-hez hasonló károkra nyújt fedezetet, és azokra a növényekre lehet megkötni, amelyeket a jogszabály nem sorol fel a B módozatnál.

Árvízkár nem volt

A dunai árvízzel kapcsolatban még nem zárultak le a kárfelmérések, és a bejelentések fogadása is még javában tart a biztosítóknál. Mezőgazdasági árvízkárral kapcsolatos bejelentés eddig a három hazai biztosító egyikéhez sem érkezett még be.

Az árvízi elleni védekezés a biztosítással rendelkező területeknél valószínűleg jól sikerült, mivel a Groupama Garanciánál nem is számítanak arra, hogy a mostani árvíz érintheti a portfóliójukat.

A szélsőséges időjárás valószínűleg az idén is nagyobb kárt okoz majd a termelőknek, mint az árvíz. A károk szempontjából nagyon rossznak számító 2010-es évben például 11,6 milliárd fizettek ki mezőgazdasági károkra a biztosítók, ez több mint a másfélszerese volt az azévi díjbevételüknek.

Az árvízi elleni védekezés a biztosítással rendelkező területeknél valószínűleg jól sikerült, mivel a Groupama Garanciánál nem is számítanak arra, hogy a mostani árvíz érintheti a portfóliójukat.

A szélsőséges időjárás valószínűleg az idén is nagyobb kárt okoz majd a termelőknek, mint az árvíz. A károk szempontjából nagyon rossznak számító 2010-es évben például 11,6 milliárd fizettek ki mezőgazdasági károkra a biztosítók, ez több mint a másfélszerese volt az azévi díjbevételüknek. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.