„Eposzi léptékű változás” - Globális fizetőeszközzé tennék a jüant
Példátlan következetességgel dolgozik Kína a jüan piaci szerepének erősítésén. Peking tervei szerint a jüant először Ázsiában kell a legfontosabb kereskedelmi fizetőeszközzé tenni, hosszabb távon pedig az euró és a dollár mellett a harmadik globális tartalék valutává válhat a kínai pénz. Az időpont nem is lehetne jobb a terv keresztülviteléhez: az euró jövője bizonytalan, a dollár pedig folyamatos nyomás alatt van.
Ennek ellenére sem biztos, hogy a jüannak sikerül elfogadtatnia magát. Kína ugyanis bürokratikus úton próbálja meg irányítani a folyamatot, miközben korábban mindig a piaci erők határozták meg, melyik pénznem válhat igazi globális fizetőeszközzé.
A kínai monetáris politika irányítói a vállalati hitelek piacán keresztül próbálják meg bejuttatni a jüant a globális vérkeringésbe. Becslések szerint a hongkongi pénzpiacon az idén több mint 100 milliárd jüan (3185 milliárd forint) értékben jegyezhetnek jüanalapú vállalati kötvényeket 2011-ben, ez a tavalyi érték több mint kétszerese. Az érdeklődés igen nagy: a McDonald’s már augusztusban kibocsátott jüanalapú kötvényeket, októberben pedig az építőipari gépeket gyártó Caterpillar. Az idén a BP és az orosz kohászati óriás, a Ruszal is hasonló lépésre készül.