BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyengült a forint, újabb történelmi csúcson a svájci frank

Tegnap délután tartósan gyengülni kezdett a forint, aminek következtében az euróval szembeni jegyzések ismét a 287-es szint fölé szaladtak, a svájci frank jegyzésára pedig új történelmi csúcsot ért el. Mindez arra utal, hogy a piacokon ismét előtérbe került a bizonytalanság és a kockázatkerülés, ami nem igazán kedvező a sérülékeny forint számára. Késő délután egy euróért 287,77 forintot kértek a bankközi devizapiacon (a forint legutóbb júliusban volt ilyen gyenge az euróval szemben); a dollár jegyzésára 226,49, a svájci franké 223,77 forint volt. A hazai fizetőeszköz gyengülését ezúttal is külső tényezők okozták, a forint ugyanis az amerikai tőzsdék nyitásakor indult látványosabb esésnek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe megközelítőleg 1,0 százalékkal, 22 955 pontra esett tegnap. A vezető részvények közül legtöbbet az OTP veszített értékéből, a bankpapír zárásra 3,4 százalékkal, 4850 forintra esett. A Mol 0,6 százalékkal, 21 560 forintra, a Magyar Telekom 0,4 százalékkal, 684 forintra gyengült, miközben a Richter 0,3 százalékkal, 48 155 forintra erősödött. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.