BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína lazábbra engedte a gyeplőt, az IMF örül

Röviddel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülésszaka előtt Kína lazított valutapolitikáján, és egy lépéssel közeledett a Nyugat felé. Peking Az nagyobb mozgásteret biztosított a szigorúan szabályozott kínai devizakereskedelemnek.

Hétfőtől ugyanis a jüan dollárhoz viszonyított kereskedelmi árrése egy százalékos lesz az eddigi 0,5 százalék helyett. Az intézkedés valószínűleg enyhíti az IMF jövő heti tavaszi ülésszaka előtt a Kínai Népköztársaság és az Egyesült Államok között régóta fennálló vitát a kínai valuta kurzusa kapcsán. Az Egyesült Államok azt veti a világ második legerősebb gazdaságának szemére, hogy a jüan árfolyamát mesterségesen alacsony szinten tartja, ezzel biztosítva aránytalan előnyt saját exportőreinek.

Christine Lagarde, az IMF vezetője üdvözölte a döntést, hangsúlyozva, hogy a nagyobb árfolyam-rugalmasság azt mutatja, hogy Peking kész a belföldi fogyasztás irányába tolni a gazdasági növekedést, a jövőben a piaci folyamatok így nagyobb szerepet játszanak az árfolyam meghatározásában.

A kínai piacon gyengülnek a jüan erősödésére vonatkozó várakozások, ez adhatott támogatást Pekingnek arra, hogy most lépjen - hangoztatta Dong Csian-An, a Peking First Advisory  vezető közgazdásza a Reutersnek nyilatkozva. Az elemző úgy látja, hogy a döntés némileg enyhíti a lassabb növekedéssel kapcsolatos piaci aggodalmakat és megerősíti azt a befektetői vélekedést, hogy Kína tartja magát a reform forgatókönyvhöz.

Peking a jelen állás szerint 2015-ben szabadon kereskedhető devizává teszi a jüant, ekkor a jüan komoly versenytársa lehet a dollárnak a globális tartalékvaluta címért folyó versenyben. A kínai jegybank indoklása szerint azért nyitottak nagyobb mozgásteret a dollár/jüan árfolyamban, mert a piac egyre jobban kezeli a kockázatokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.