BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közelebb kerültünk az IMF-hitelhez, de a forinton ez nem segít

Hiába kedvező a nemzetközi befektetői környezet, a forint nem tud profitálni a jó hangulatból. Igaz, a régiós devizák is csak kismértékű erősödést mutatnak. Európában javult a hangulat, miután oldódott a feszültség a spanyol bankrendszer állapotával kapcsolatban. Varga Mihály, tárgyalásokért felelős miniszter pozitívan nyilatkozott az IMF-megállapodásról, ám a piac gyanakodva figyeli az eseményeket.

Az euró erősödött a vezető devizákkal szemben, és felállt 3 hetes mélypontjáról a dollár ellenében, miután a Moody’s Investors Service közölte, hogy a spanyol bankok feltőkésítése kedvező az adósminősítés szempontjából.  A forint nem tud profitálni a viszonylag kedvező hangulatból: az eurót jegyzése 285-ös szint körül hullámzik hétfőn.

Orbán Viktor miniszterelnök egy ma megjelent interjújában azt mondta, hogy az IMF-hitel nélkül is képes lesz az ország kivédeni a közeledő válsághullámot, csak több energiával és drágábban.

"Az IMF-hitel nyilvánvalóan sokat segítene, mert súlyos válság gyötri Európát, és újabb válsághullám közeledik, ami negatív hatással lesz Magyarországra is. Könnyebb lenne kivédenünk, ha lenne mögöttünk egy biztonsági háló. Anélkül is sikerülni fog, csak több energiával, drágábban" - mondta.

Nem fogadható el, hogy csökkentsük a nyugdíjakat, a béreket, a gyermekek után járó támogatásokat, vagy embereket bocsássunk el" - tette hozzá.

Varga Mihály, IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter ugyanakkor pozitív üzenetet is küldött a piaci szereplőknek az IMF-megállapodás szempontjából. A közszférában lehet létszámcsökkentés, visszavághatják a szociális juttatásokat, és több területen is bevezethetik a fordított áfát – mutatta be Varga a kormány javaslatait, amelyeket az IMF-nek elküldtek.

A miniszter azt is elmondta, hogy felülvizsgálhatják az 1,6 százalékos jövő évi növekedési várakozásukat, ami szintén pozitív üzenet a megállapodás szempontjából. A kormány eddig nem ismerte el, hogy a növekedési várakozása túlzottan optimista, miközben az elemzők már régóta nem várnak ekkora GDP-bővülést.

Varga ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a kormány nem ért egyet az IMF-fel miszerint a banki különadót el kellene törölni.

Varga Mihály szavai nagyrészt kedvezőek, ugyanakkor látható, hogy maradtak nyitott kérdések. Orbán Viktor nyilatkozata, miszerint IMF-hitel nélkül is képes lesz az ország kivédeni a közeledő válsághullámot, óvatosságra intheti a piaci szereplőket.

Az óvatosság indokolható azzal is, hogy nagy bizonytalanság övezi a következő hónapok kamatdöntéseit és a magyar kamatpályát, hiszen az MNB monetáris tanácsa az elmúlt két ülésen egyaránt 25 bázisponttal csökkentette a kamatot (szeptemberben 6,5 százalékra) annak ellenére, hogy egyre távolabb kerülünk a 3 százalékos inflációs céltól.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.