BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Napirenden a dollárcsere

Világpénz. Megmozgatták a piacokat a dollárkorszak végéről szóló hírek, az arany tegnap már átlépte történelmi csúcsát. A The Independent brit lap értesülései szerint tárgyalások kezdődtek a nagy kőolaj-kitermelő arab államok, nevezetesen az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) és Kína között a dollárt helyettesítő esetleges valutakosár létrehozásáról, amelyre első körben a kőolajjegyzéseket állítanák át. A tárgyalásokon részt vett Japán, Oroszország és Franciaország is, vagyis a jelenleg körvonalazódó tervek szerint ebben szerepet kapna az euró, a jen és esetleg a rubel, nem beszélve a jüanról és a 2013-ra tervezett Öböl menti közös pénznemről, a halídzsinek keresztelt devizáról, bár Szaúd-Arábia még nem kommentálta a hírt.

A kínaiak a saját devizájuk mellett az aranynak is helyet biztosítanának a kosárban, ennek hatására a nemesfém árfolyama tegnap csúcsra szökött: 1036 dollár volt unciánként. Elemzők szerint egyelőre nem áll meg a rali, Francisco Blanch, a Bank of America (BoA) árupiaci szakértője 2011-re 1500 dolláros unciánkénti árat vár, de ez év végére is 1100 dollárt jósolnak a szakértők.

Másra is árfelhajtó hatása volt a világpénz tervezett leváltásának, például a kőolaj árfolyama szinte azonnal visszakúszott 72 dollár fölé, és a BoA prognózisa alapján az energiahordozó jegyzése két éven belül 100 dollár fölé ugorhat.

Az idei legerősebb szintjére kapaszkodott a dollárral szemben a rubel is, 29,82-on kereskedtek a zöldhasúval Moszkvában. A Bank Rossiinak tegnap be is kellett avatkoznia, hogy lassítsa a rubel erősödését. Az orosz pénzt egyébként sávosan kötik egy kosárhoz, amely 55 százalékban dollárból, 45 százalékban euróból tevődik össze – korábban Moszkva azt tervezte, megcseréli a két kulcsdeviza arányát.

Az oroszok mellett érdeklődését fejezte ki az esetleges váltásról India és Brazília is, de minden bizonnyal Iránnak is van mit hozzátennie a kérdéshez. Korábban ugyanis történt már kísérlet az amerikai fizetőeszköz tartalék szerepének lecserélésére, legutóbb a múlt hónapban éppen Irán jelentette be, hogy a kőolajexportból származó bevételeit a zöldhasú helyett inkább az európai fizetőeszközben tartalékolja. A petroeurók felhalmozása céljából ezt megelőzően már azt is tervezte, hogy nyersanyagának árát euróban adja meg. (Hasonlóra készült egyébként Irak is Szaddám Huszein eltávolítása előtt.) GT

Háromhavi csúcson

A hazai fizetőeszköz tegnap visszakapaszkodott a július eleji szintjére a vezető devizákkal szemben. Az euró ára 266,28 forintra csökkent a bankközi piacon, míg a dollárért 180,60, a svájci frankért pedig 176,1 forintot kértek.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.