Ezt követően várhatóan egy hosszabb tőzsdei felfüggesztés vár majd az energetikai cég papírjaira, a kereskedés a tervek szerint november 21-én indulhat majd újra annak érdekében, hogy egységes feltételeket biztosítsanak az új részvényeseknek a piachoz való hozzáférésre, ekkorra már az egykori kötvényesek és más hitelezők kezében is lesznek majd részvények.
„Az 550 hitelezőből eddig 450 küldte már el a nyilatkozatát és az adatait, ők a 18,3 milliárd forintos adósságállomány 97 százalékát képviselik” - mondta Soós Csaba. Számukra most az a fontos, hogy ők maguk vagy számlavezetőjük a kötvényeket a november 14-ig nyitva álló időszak végéig transzferálja az E-Star által megadott számlára. A többiek, ha elmulasztják a mostani határidőt, csak hetek múlva juthatnak hozzá a részvényeikhez. A cég számukra idén decemberben, és ha szükséges, 2014 első negyedévében újabb lehetőséget biztosít majd.
Az E-Star a hitelezői kielégítésre 49,9 millió darab 10 forint névértékű részvény bocsátott ki zártkörű tőkeemeléssel még szeptemberben, ezeket a részvényeket múlt pénteken vezették be a Budapesti Értéktőzsdére.
A kötvényesek és más hitelezők a cég csődegyezségi megállapodásának értelmében 366 forintnyi követelés után kapnak egy darab részvényt, amelynek az árfolyama jelenleg 170 forint körül van. Ez azt jelenti, hogy a kötvényesek csak akkor jutnak hozzá a pénzükhöz, ha a részvény árfolyama több mint a kétszeresére emelkedik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.