BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

10 százalék alatti THM - Így válthatjuk ki a svájci frank hiteleket

Mától igényelhetik a devizaalapú jelzáloghiteleik kedvezményes árfolyamon történő végtörlesztését a bankok lakossági ügyfelei. Ehhez saját forrásaik mellett már most is több hitelintézet sokféle kölcsönét is megkérhetik. Ám az nem biztos, hogy meg is kapják a végtörlesztésre szánt hiteleket a bankoktól.

Az Országgyűlés a múlt hétfőn fogadta el azt a törvényt, amely szerint azok többsége, akik svájci frankban, euróban vagy japán jenben ingatlanfedezetű jelzáloghitelt vettek fel, egy összegben, kedvezményes árfolyamon törleszthetik adósságukat. Svájci franknál 180, eurónál 250, japán jennél 2 forintos árfolyamon fizethetik vissza a tartozásukat azok, akik ennél alacsonyabb árfolyamon vettek fel jelzáloghitelt. Az erről szóló törvényt hétfőn aláírta a köztársasági elnök, kedden hirdették ki és ma lépett hatályba.

A kormany.hu kormányzati portál adatai szerint az érintett hiteleknek több mint 80 százaléka 10 millió forint alatti, a maradék 20 százalék 10–30 millió közötti, 30 millió feletti devizaalapú jelzálogkölcsöne mindössze 38-40 ezer háztartásnak van. A devizahitelesek a végtörlesztésre vonatkozó írásbeli kérelmüket mától december 30-ig adhatják be a bankjuknak, és azt a hitelintézeteknek az igénybejelentéstől számított 60 napon belül kell teljesíteniük.

Az érintettek saját forrásaikból, ingatlanjuk eladásából vagy hitelből finanszírozhatják a végtörlesztést. Akinek folyószámlán, bankbetétben vagy befektetési alapban áll a pénze, az egyértelműen jól jár a lehetőséggel. Aki viszont életbiztosításból, lakás-takarékpénztári megtakarításból vagy tartós befektetési számláról tervezi törleszteni a tartozását, annak érdemes kiszámolni a váltással járó előnyök és hátrányok egyenlegét.

Akinek nincs elég saját pénze, annak érdemes rokonoktól, ismerősöktől, de akár hitelintézetektől is kölcsönt felvenni, mert a törvény előírásai szerint most jóval a piaci árfolyam alatt válthatja át forintját arra a devizára, amelyikben adósságát törlesztenie kell. A hitelintézetek már jelenleg is több olyan forintalapú hitelt kínálnak, amellyel korábbi devizaalapú lakáshiteleket vagy szabad felhasználású jelzálogkölcsönöket lehet kiváltani.

A devizahitel forintalapúra cserélése is megéri a jelenlegi feltételek mellett. A BankRáció.hu internetes portál adatai szerint kilenc olyan, húszéves futamidejű, hatmillió forint öszszegről szóló lakáshitel kiváltására alkalmas konstrukció is létezik, amelynek teljes hiteldíjmutatója 10 százalék alatti. Hasonlóan bő a kínálat a szabad felhasználású jelzáloghitelek lecserélésére alkalmas kölcsönöknél is.
Az adatok alapján a kedvezményes árfolyamoknak köszönhetően a végtörlesztőknek lehetőségük van a jelenlegihez hasonló nagyságú, vagy akár annál kisebb törlesztőrészletű forintalapú hitelre váltaniuk devizakölcsönüket.

A jelenlegi kondíciók azonban várhatóan azok számára is romlanak, akik átváltják, és akik megtartják hitelüket. A hitelátváltások nyomán ugyanis megnő a forintalapú hitelek iránti kereslet, ami emeli a kamatszintet, a végtörlesztések pedig a svájci frank, az euró és a japán jen iránti keresletet növelik a bankközi devizapiacon, ez pedig a régi hiteleiket megtartóknak kellemetlen. Az utóbbiak tehernövekedését azonban részben vagy egészben ellensúlyozhatja devizaértékesítésével a nemzeti bank a bankközi piacon.

A végtörlesztés új hitelből történő törlesztésének komoly akadálya lehet, ha a fedezetül szolgáló ingatlan értéke jelentősen csökkent, ezért a korábbinál kisebb összeg felvételét teszi lehetővé. A bankok ugyanis legfeljebb az ingatlan értékének 75 százalékát finanszírozhatják meg.

Jön az eszközkezelő is

A kormány döntött a Nemzeti Eszközkezelő Társaságról (NET); a hiteladós az ingatlanban maradhat bérlőként, s ha konszolidálódik a helyzete, visszavásárolhatja – jelentette be tegnap Giró-Szász András kormányszóvivő. Az állam 2014 végéig 5000 lakást vásárol meg, a földrajzi elhelyezkedéstől függően a szerződéskori forgalmi érték 35-55 százalékán. A bérleti díjat rendeleti úton szabályozza a kormány, a szociális helyzetet figyelembe véve. A bérlővé vált hiteladósok az MNB-alapkamattal megemelve, ugyanazon az áron vásárolhatják vissza az ingatlant, amilyen áron az állam megvásárolta a banktól, a visszavásárlást legkorábban hat hónap múlva kezdeményezhetik.




Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.