A július 19-24. között készített felmérés szerint Magyarország és az IMF megállapodását a pénzügyi védőhálóról a magyar lakosság többsége, 58 százaléka támogatja. Az egyezménnyel kapcsolatban a megkérdezettek 22 százaléka nyilatkozott elutasítóan, 20 százalék pedig nem tud vagy nem akar állást foglalni a témában. A kérdésben viszonylag egységesen vélekednek a jobboldali és baloldali szavazók, valamint a magukat középen állónak vallók. A különböző pártok szimpatizánsai közül alapvetően többségben vannak azok, akik kiállnak a megállapodás mellett, egyedül a Jobbik szavazóinál tapasztalható, hogy közel másfélszer annyian ellenzik (50 százalék), mint támogatják (35 százalék) az egyezmény aláírását.
Az állampolgárok többsége nem támogatná a megállapodás létrejöttét, ha az IMF az ingatlanadó (63 százalék) és a vagyonadó (51 százalék) bevezetését vagy a bankadó eltörlését (45 százalék) várná el hazánktól.
A megkérdezettek többsége elfogadhatónak tartaná, ha a Nemzetközi Valutaalap feltételei között szerepel az államadósság további csökkentése (68 százalék), a költségvetési egyensúly szigorú betartása (64 százalék) vagy a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítása (42 százalék). Ebben a kérdésben is alapvető egységesség jellemző a politikai önbesorolás és pártszimpátia tekintetében: a megfogalmazott feltételek közül egyedül a bankadó eltörlése osztja meg a lakosságot.
A jobboldaliak (63 százalék) az országos átlagot meghaladóan, a középen állók (41 százalék) az országos átlaghoz közelítő mértékben inkább nem preferálják a megállapodást e feltétel esetén. A magukat baloldalinak vallók a bankadó eltörlését is a teljesíthető kitételek közé sorolják, 49 százalékuk támogatja, 33 százalékuk ellenzi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.