BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégis marad Magyarországon a CIB Bank

Az olasz Intesa Sanpaolo, a CIB Bank tulajdonosa elkötelezett a magyarországi jelenlét mellett – közölte a Dow Jones a társaság közlésére hivatkozva. A magyarországi leánybank súlyos veszteségekkel küzd, jelenleg a hitelintézet átstrukturálása zajlik, hogy ismét nyereségessé tegyék a pénzügyi céget.

„A CIB Bank folytatja magyarországi működését, és befejezi az új üzleti tervét, amelynek egyetlen célja, hogy ismét megfelelő nyereséget termeljen a cég” – közölte a CIB. Az átszervezés már megkezdődött, és a következő években is folytatódni fog, a működést eközben a fogyasztói igényekhez és a változó környezethez igazítják majd – tették hozzá.

Korábban a hónap során Carlo Messina, az Instesa vezérigazgatója azt mondta: a bank növekedni szeretne a meglévő piacain Magyarországot is beleérte. A nagyszabású átszervezés után Magyarország valószínűleg ismét nagymértékben hozzá tud majd járulni a csoport eredményességéhez.

A CIB az első félévben 57,7 milliárd forintos nettó veszteséget ért el, tavaly 151,87 milliárd forint volt a vesztesége. A rossz eredmény okai között van a bankadó és a kormány devizahiteleseket segítő programjai is. A CIB céltartaléka, amelyet a bedőlt hiteleken elszenvedett veszteségek fedezésére képzett, tavaly meghaladta a 100 milliárd forintot, és az idei első félévben további 36,5 milliárd forintot kellett erre a célra elkülöníteni.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.