Az alacsony kamatkörnyezet hatására ugyanakkor már nem olyan népszerűek a bankbetétek, emiatt zsugorodik a hitelintézetek mérlege. E tekintetben kétirányú folyamat hat egyszerre – állapítja meg az MNB –: egyfelől a lakosság továbbra is nettó hiteltörlesztő, vagyis leépíti – főleg deviza- – hiteleit, másfelől március óta példátlan mértékű volt a pénzkivonás a bankbetétekből. Igaz, főleg a forintbetétekből vettek ki tetemes, mintegy 117,3 milliárd forintnyi összeget, míg a devizabetétekbe 19 milliárdot helyeztek el. Érdekesség, hogy a forinthitel-állomány viszont 6,2 milliárddal növekedett januárban, elsősorban a 8,2 milliárd forintos nettó hitelfelvétel következtében.
Tavaly összességében javult a bankok hitel-betét aránya: míg 474 milliárd forinttal zsugorodott a lakosság hitelállománya, addig 114 milliárdnyi tőkét helyeztek el magyarországi bankoknál. A rekordalacsony hazai alapkamat, valamint a hektikus forintmozgás is erősíti a háztartások nettó törlesztői pozícióját, a múlt hónapban például kétszer annyi devizahitelt fizettek vissza, mint amennyi forintkölcsönt vettek fel: 8,2 milliárd forintnyi hitelfelvétel mellett 16, 4 milliárd forintot törlesztettek devizában.
A gazdasági tevékenység élénkülésére utalhat, hogy a vállalatok januárban – május óta először – nettó hitelfelvevők voltak, vagyis ebben a szegmensben is az egyre népszerűbbé váló forintkölcsönök felvétele már meghaladta – az elsősorban devizában történő – hiteltörlesztés öszszegét. Az MNB adatai szerint a vállalati hitelállomány 50,7 milliárd forinttal nőtt. A cégek ugyanakkor mind a forint-, mind a devizabetéteiket apasztották, előbbit 168,3, utóbbit 26,3 milliárd forinttal. GT
Az ingatlanpiac pangása súlyosan érinti a hitelezést: az új szerződések értéke januárban tízéves mélypontra esett a forinthitelek esetében, az euró-hitelek 14 havi mélybe csúsztak, frankalapúból pedig még soha nem kötöttek ilyen keveset.
Az ingatlanpiac pangása súlyosan érinti a hitelezést: az új szerződések értéke januárban tízéves mélypontra esett a forinthitelek esetében, az euró-hitelek 14 havi mélybe csúsztak, frankalapúból pedig még soha nem kötöttek ilyen keveset.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.